Óvatos optimizmussal tekintve is az Európai Unió egyik leggyorsabb, 3-3,5 százalékos növekedését produkálhatja a magyar gazdaság 2025-ben, a nemzetközi intézmények és elemzők szerint – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 62. Közgazdász Vándorgyűlés második napján. Ezt nem mi mondjuk húzta alá. Szerinte a magyar gazdaság alapjai rendben vannak, a kilátások pedig kedvezőek a kockázatos külső környezet ellenére.
A minisztert nem lepte meg, hogy a jelentős reálbér-növekedés ellenére nem indult meg a lakossági fogyasztás, szerinte ez várható volt a múltbéli hazai tapasztatok alapján. Jövőre viszont tényleg beindul a folyamat, ami majd dinamizálja a gazdaságot, s ugyanezt teszi az elhalasztott állami beruházások beindítása is.
Nagy Márton kínai hitelekről tárgyalt PekingbenA kormány a következő években az államháztartási hiány csökkentést tervezi, a deficit a GDP 4,5 százalékáról, a bruttó hazai termék 3,7 százalékára mérséklődik jövőre – ezt a kamatkiadások csökkenése teszi lehetővé. A kormány, illetve a Pénzügyminisztérium azzal számol a készülő 2025-ös költségvetési tervben, hogy egyszerre csökken a GDP-arányos államadósság, csökkennek az államkötvényhozamok, csökken a hiány is – így érdemben mérséklődhetnek a kamatkiadások.
Év végén indulhat az Orbán-kormány választási osztogatásaA kormány a kamatkiadások mérséklődést kihasználva 2025-ben - egy évvel a választások előtt - költségvetési kiadások növelésére készül,
legalábbis ez derült ki a miniszter szavaiból. A kamatkiadások nélküli, úgynevezett elsődleges államháztartási egyenleg aktívuma emiatt csökkenni fog – mondta Varga Mihály. A kormány 2025-ben folytatja a pedagógusbérek emelését, az idén elhalasztott állami beruházásokat is elindítja, emellett növelni kívánja a családoknak nyújtott szja-kedvezményt, de a kiadásokat növeli az uniós támogatások felfutása is. Orbán Viktor kormányfő nyáron, Tusnádfürdőn beszélt arról, hogy a választások előtt a kormány meg akarja duplázni a családi adókedvezmény mértékét. Emellett már ősszel dönt a kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) nyújtott állami támogatások növeléséről – mondta a miniszter, aki szerint mindezek ellenére csökkenteni tudják a következő években az államháztartás hiányát és az államadósságot is.
Matolcsy György szerint az Orbán-kormány gazdaságpolitikája egy döglött ló, amelyről azonnal le kellene szállni Orbán Balázs: Nem szakmai, személyes vitája van Matolcsy Györgynek Nagy Mártonnal