korrupció;bíróság;kisrepülőgép;Schadl György;Schadl-Völner-ügy;

- Schadl György közölte, nagyjából tíz éve vette ötmillió forintért a kisrepülőjét, de még sosem repült vele

A végrehajtók korrupcióval vádolt volt elnöke elmondta, a gép nincs jó műszaki állapotban, és régóta hiányoznak a repüléshez szükséges engedélyek, de azt remélte, hogy fel fogja tudni újítani.

„A repülőmet az eljárás megindítása óta érthető okokból nem láthattam. Évek óta vesztegel Esztergomban. Nem egy nagy szám, 47 éves. Nem titok, kábé tíz éve vettem, akkor ötmillió forintért. És én még sajnos soha nem repültem vele” – ezt mondta a Blikknek Schadl György, a Bírósági Végrehajtói Kar korrupcióval vádolt korábbi elnöke arról a Piper PA-28 Cherokee típusú egymotoros kisrepülőgépről, amit nemrég az Esztergom mellett működő repülőtéren fotózott le a Telex.

Schadl a lapnak nyilatkozva hozzátette, a cél az volt, hogy megtanulja vezetni a kisgépet.

„Hasonlóban már ültem, kormányoztam is, teljesen megfelelt az a négyszemélyes változat. Sárkányrepülőt korábban vezettem, ez lett volna a következő lépés. Tudtam, hogy nincs jó műszaki állapotban, régóta hiányoznak a repüléshez szükséges engedélyek. De azt reméltem, hogy fel fogom tudni újítani, és amikor ismét repülőképes lesz, megszerzem a vezetői engedélyt rá”

– jelentette ki.

Schadl György figyelmét szeptember elején a bíróság hívta fel arra, hogy a tőle korábban lefoglalt négy autó, kisrepülőgép és kishajó tárolási helyét még nem árulta el, pedig ezt többször kérték tőle. A tárgyalást vezető bíró figyelmeztette a végrehajtók volt elnökét, hogy ha nem tesz eleget a felhívásnak, az alkalmas a zártörés bűncselekményének megállapítására. Schadl válaszul azt mondta, amiről nem tudja, hogy hol van, arról nem is tud tájékoztatást adni, amiről pedig tud, azt közölni fogja. Ezután indulatosan megjegyezte, ő valószínűleg többször látott zártörést, mint a tárgyalóteremben bárki. Az autókra később a 24.hu bukkant rá, és Schadl védője is arról értesítette a bíróságot, hogy a végrehajtói kar exelnöke megtalálta a kisrepülőjét, kishajóját és gépkocsijait.

A kormányfő közölte, az árvízi védekezés pénteken 755 kilométeren zajlott, az első kis győzelmet pedig sikerült learatni. Most Vácon van a legmagasabb vízállás, és ez hamarosan megérkezik Budapestre.