Libanon;Izrael;offenzíva;Hezbollah;

Gázában is folytatódott az izraeli offenzíva, ismét több palesztin vesztette életét és sérült meg

- Hosszú háborúra készül a Hezbollah, Izrael a libanoni szárazföldi offenzívát lebegteti

A bejrúti kormány is lépne a terrorcsoport ellen.

Súlyos vesztességeket szenvedett el a Hezbollah, de talpon maradt, újra fog szerveződni és folytatja a harcot Izrael ellen, mondta egy előre rögzített televíziós beszédben a libanoni terrorcsoport helyettes vezetője Naim Kasszem Hasszán hétfőn.

Hasszan Naszrallah Hezbollah-vezér pénteki, és a szinte teljes vezérkar hétvégi izraeli likvidálása utáni ez volt az első nyilvános megszólalás a síita milícia részéről. Az ideiglenes vezetővé előlépett korábbi helyettes azzal bizonyította a terrorcsoport élet- és harcképességét, hogy a kommunikációs rendszerük lerombolása, a súlyos embervesztességek és a heves izraeli légicsapások ellenére a Hezbollah az elmúlt napokban is képes volt rakéták sokaságát kilőni Izrael területére, akár 150 km-es mélységben is. Azt állította, hogy amit most a terrorcsoport tesz azt a „minimum tervek” alapján teszi és készen áll az izraeli szárazföldi invázióra. Hangsúlyozta, továbbra is „ugyanolyan mértékben segítik Gázát és Palesztinát” mint korábban. „Folytatjuk Naszrallah útját” ígérte Kasszem.

„Tudatában vagyunk, hogy ez a harc hosszú lehet, de győzni fogunk, ahogyan 2006-ban is győztünk az izraeli ellenséggel szemben”, üzente, jelezve azt is, hogy „a legközelebbi alkalmas időpontban megválasztják a Hezbollah új főtitkárát”.

A BBC által ismertetett diskurzusban Kasszem köszönetet mondott az egész libanoni népnek és a bejrúti kormánynak.

A bejrúti kormány azonban úgy tűnik, megpróbálja kihasználni az ország déli részét mindeddig uraló terrorcsoport megroggyanását.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint Nadzsib Mikati miniszterelnök hétfőn is megismételte a már vasárnap is hangoztatott állítását, miszerint a kabinet kész teljes mértékben végrehajtani az ENSZ Biztonsági Tanácsának 1701. számú határozatát. Ez a 2006-os Izrael-Hezbollah háborúnak véget vető határozat felszólította Izraelt a teljes kivonulásra Dél-Libanonból, ugyanakkor arról is rendelkezik, hogy a Hezbollah vonuljon ki a Litani folyótól délre fekvő országrészből, helyét a libanoni hadsereg és az ENSZ békefenntartói vegyék át. Utóbbi nem történt meg, a libanoni hadseregnek esélye sem volt a nála katonailag erősebb terrorcsoporttal szemben érvényesíteni a határozatot. Mikati ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a libanoni hadsereg csak egy azonnali tűzszünet végrehajtása esetén tudna eleget tenni feladatának.

A tűzszünetre azonban még várni kell. Az izraeli politikai és katonai vezetők egybehangzóan állítják, hogy a Hezbollah elleni háború a terrorcsoport megsemmisítéséig folytatódik. A hadsereg (IDF) vezérkari főnöke már múlt héten bejelentette, hogy a libanoni szárazföldi offenzíva tervei készen állnak, és amennyiben ez szükséges a Hezbollah legyőzésére, gyakorlatba is ültetik.

Hétfőn Joáv Galant védelmi miniszter tett utalást az offenzívára, hangsúlyozva, hogy a Hezbollah tavaly október 8-a óta tartó rakétatámadásai miatt kitelepített mintegy százezer észak-izraeli lakos hazatérése érdekében az IDF „minden képességét” beveti. A The Wall Street Journal hétfőn azt közölte, hogy az izraeli különleges alakulatok már részt is vettek libanoni szárazföldi bevetéseken, tesztelve a terepet és információkat gyűjtve egy esetleges szárazföldi támadás előtt.

Bár sajtójelentések szerint a háttérben folynak a potenciális tűzszüneti tárgyalások, amelyeken az izraeli kormány képviselői is részt vesznek, Iszrael Katz külügyminiszter hétfőn azt az üzenetet továbbította a partnerországok felé, hogy csak az ENSZ BT határozatának maradéktalan végrehajtása vezethet tűzszünethez. Vagyis: Izrael számára csak abban az esetben fogadható el a tűzszünet, ha a Hezbollah kivonulna Dél-Libanontól, azaz kellő távolságban, a Litani folyó északi oldalán maradna lefegyverezve. Amíg ez nem történik meg, Izrael folytatni fogja az északi lakosok otthonaikba való visszatérésének biztosítására tett lépéseket, üzente az izraeli diplomácia vezetője.

Gyűlnek az áldozatok

Az elmúlt két hét izraeli légicsapásai miatt százezer libanoni menekült Szíriába, közölte az ENSZ. A libanoni egészségügyi minisztérium adatai szerint több mint ezer ember vesztette életét és legalább hatezren sérültek meg. A bejrúti kormány nem pontosította, hogy közülük a hányan voltak a Hezbollah harcosai.

Annak ellenére, hogy a választást a szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt nyerte meg. Rendkívül nehézkes kormányalakítási tárgyalások várhatók.