kormányülés;Lánczi Tamás;Szuverenitásvédelmi Hivatal;

- Lánczi Tamást is meghívták a kormányülésre, a magyar szuverenitásra leselkedő veszélyekről beszél

Az egyelőre nem világos, hogy a veszélyek között szerepel-e egy volt III/III-as ügynök vagy a miniszterelnök politikai igazgatója, Orbán Balázs, aki 1956-ban inkább letette volna a fegyvert az oroszok előtt. Ismerteti a veszélyekre adható válaszokat is. 

A kormány meghívására kihelyezett kormányülésen vagyok Geszten, ahol ismertetem a nemzeti szuverenitásunkat fenyegető veszélyeket, és az azokra adható válaszokat - közölte Facebook-posztjában Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZVH) elnöke.

Lánczi Tamás a bejegyzésében nem tér ki arra, hogy foglalkozni fog-e például Orbán Balázs 1956-ról és az orosz-ukrán háborúról tett nagy felháborodást keltő megadáspárti kijelentéseivel. (Ezekről a kijelentésekről azonnal meg is kérdeztük Lánczi Tamást, választ azonban nem kaptunk – a szerk.)

Az Orbán-kormány szuverenitásvédelmi törvénye miatt az Európai Bizottság korábban már kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen.

Az MTI beszámolója szerint Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kihelyezett kormányülés kezdődött kedden este a Békés vármegyei Geszten, a Tisza-kastélyban. A kétnapos ülésen a miniszterek a kormány őszi feladattervéről és a gazdasági semlegesség programjáról tárgyalnak, de a közlemény szerint napirenden lesz a munkáshitel, a magyar kisvállalkozások tőkejuttatása, a gyermekek után járó adókedvezmények és a 13. havi nyugdíj is. A kormányülés helyszínén a kormány nemzetbiztonsági kabinetje is összeült, hogy megvitassa a közel-keleti helyzetet az Izraelt érő iráni rakétatámadás után. 

A kirakatban már most egy-egy százmillió forintos Ferrari, Bentley és Aston Martin pihen. Exportra biztosan lesz érdeklődés.