Gyurcsány Ferenc;krimi;könyvbemutató;

- Gyurcsány Ferenc embere a krimiíró

Három komolyabb kérdéskörrel is foglalkozik a volt miniszterelnök regénye. A könyvbemutatón arról is beszélt, hogy istenhívő.

Szerdán a budapesti Magvető Caféban került sor egy új bűnügyi regény, A kereszt halála sajtóbemutatójára. A könyv borítóján Kate Vargha szerepel szerzőként, ám a kiadóval, Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértővel és íróval egy férfi, nevezetesen Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke ült le beszélgetni. A jelenlévők számára ez természetesen nem volt meglepetés, hiszen egy ideje már tudni lehet róla, hogy Gyurcsány krimit írt édesanyja nevét, emlékét idéző, angolosított művésznéven. Elmondása szerint inkognitóját részben azért fedte fel, hogy politikai ellenfelei ne leplezhessék le megalázó módon. Azt pedig már egy Facebook-bejegyzésében egyértelművé tette, hogy ez a kis kitérő nem azt jelenti, hogy búcsút mond a politikának.

A beszélgetés kerülte a könyv cselekményének spoilerezését. Nincs mese, el kell olvasni, vagy megvárni az első recenziókat. Annyit tudtunk meg, hogy a fiktív nyugati országban játszódó történet egy életveszélyes sérülésekkel megtalált kisbaba esete körül forog. A történet leírásával párhuzamosan az egyik főszereplő is feltárulkozik egyes szám első személyben. Kiderült az is, hogy a regény elemelkedik a bűnügyi szál szintjétől.

Három komolyabb kérdéskörrel is foglalkozik: a vérség fontosságának dilemmájával a gyerekekhez való viszonyban, illetve a nemi identitás és a hit problémájával. Utóbbival kapcsolatban Gyurcsány Ferenc szenvedélyes, személyes hangú gondolatokat is megfogalmazott a könyvbemutatón: „Istenhívő vagyok, csak nem tudom, mi teremtettük-e az Istent, vagy Isten teremtett bennünket. (…) Nem hittéríteni kell, hanem birtokba venni azt a közös kincsünket, hogy mi hívő lények vagyunk. Mi nemcsak anyag vagyunk, van lelkünk az anyag mellett, és hitünk az anyag mellett.”

A szerelemről, amely a valóságban elkövetett bűnökkel együtt tiszta maradhat - a képzelet birodalmában.