Európai Unió;Orbán-kormány;felsőoktatás;EB;Erasmus;törvénymódosító javaslat;

- Erasmus-ügy: Hiába állít mást az Orbán-kormány, Brüsszel és Budapest között hónapok óta nem volt érdemi párbeszéd

A közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021-es törvény módosítása elengedhetetlen az Erasmus+ oktatási csereprogram és a Horizont Európa kutatás-fejlesztési program uniós finanszírozásának a helyreállításához.

Lapunk értesülése szerint az Európai Bizottság (EB) nagyjából akkor kapta meg a modellváltó egyetemek kuratóriumainak működéséről szóló törvénymódosítási javaslatot, amikor az kedden kikerült a kormány honlapjára. 

A brüsszeli testület jelezte, addig nem kommentálja az előterjesztést, amíg meg nem vizsgálja annak tartalmát. A Kulturális és Innovációs Minisztérium ugyanakkor közleményében azt állította, hogy a most társadalmi konzultációra bocsátott javaslatot az EB ismeri, hiszen tíz hónapja fekszik az asztalán.

A Népszavának több, egymástól független forrás megerősítette,

hogy Brüsszel és Budapest között hónapok óta nem folyt érdemi párbeszéd a közérdekű vagyonkezelő alapítványokról szóló 2021-es törvény módosításáról, ami elengedhetetlen az Erasmus+ oktatási csereprogram és a Horizont Európa kutatás-fejlesztési program uniós finanszírozásának a helyreállításához.

Az EU 2022. decemberében függesztette fel az alapítványi formában működő egyetemek részvételét a két programban korrupciós veszély miatt.

A kedden közzétett törvényjavaslat valószínűleg nem egy frissen egyeztetett szöveg, ettől függetlenül a végén elnyerheti az EB tetszését, hiszen az év elején a felek már közel álltak a megegyezéshez. Miután magas rangú kormányzati tisztviselők távoztak a kuratóriumokból, csak néhány sarkalatos kérdésben nem sikerült dűlőre jutniuk. Ilyen volt a kuratóriumi tagok kiválasztására vonatkozó eljárás és a vagyonnyilatkozati rendszer reformja. Budapest hosszabb mandátumot és rövidebb türelmi időt javasolt, mint Brüsszel, de ezeket a különbségeket egyikük sem ítélte áthidalhatatlannak. (Türelmi időnek nevezik az időszakot, amíg egy tisztségéről távozott politikusnak várnia kell, hogy kuratóriumi tagnak jelöljék).

Budapest és Brüsszel egészen a közelmúltig egymásra tolta a felelősséget az egyeztetések megakadása miatt, mindkét fővárosban azt állították, hogy a másik térfelén pattog a labda. A törvény módosításáról szóló előterjesztéssel a kormány abban reménykedhet, hogy sikerül felgyorsítania a megegyezéshez vezető folyamatot. Tegnap egyébként Palkovics László egykori miniszter lemondott a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumának éléről. Az indoklás szerint azért, hogy segítse a magyar kormány sikeres tárgyalásait az EU-val.

Aba-Horváth István, az elnöki poszt várományosa száműzni akarja a testületből a politikai hovatartozást, de – jelentette ki a Népszavának – a regnáló kormánnyal mindig együtt kell működni.