Egy jogszabálytervezet még több lehetőséget teremthet a magánszolgáltatók számára az állami, közfinanszírozott ellátásban. A lapunkhoz eljutott javaslat ugyanis a közfinanszírozott szolgáltatók közé beemel egy új kategóriát, amit úgy neveznek: „hiánypótló állami szolgáltatást nyújtó magántulajdonú egészségügyi szolgáltató.”
Az ide tartozóktól azt várják, hogy olyan szolgáltatást nyújtsanak a nagyközönségnek, amire – például szakemberhiány miatt – nem képes az állam.
A lapunk által megkérdezett szakértők szerint a tervezett jogszabálymódosítással az érintettek lényegében közpénzhez juthatnak a szolgáltatásaik működtetésére. A mostani – társadalmi egyeztetésen lévő tervezetből – azonban nem derül ki, hogy pontosan milyen feltételek mellett kell a magánszektornak ellátnia az állami finanszírozással oda kerülő pácienseket.
Nem világos,
kérhetnek-e például kiegészítő díjakat az érintettektől, vagy meg kell elégedniük az ellátásáért járó közfinanszírozás összegével.
Az elmúlt harminc évben is volt rá példa, hogy hiánypótló ellátásokat – például vesedialízist, képalkotó diagnosztikát vagy speciális gerincműtéteket – az állam magánszolgáltatóktól vásárolt. Ezekben az esetekben azonban a betegek úgy kapták az ellátást, mintha állami intézményben vették volna igénybe azokat.
Egy, a magánpiacot jól ismerő szakember lapunknak úgy vélekedett: néhány nagyobb magánszolgáltató rapid növekedése vidéken megkívánja, hogy megjelenjen működésében a közpénz is. Példaként azt említette:
ahol a béldaganatok kezelésére egyetlen specialista van közel s távol, éppen magánszolgáltató alkalmazásában, akkor a pácienseket hozzá lehet irányítani. Hiszen az állami szolgáltató szakember híján nem fogja tudni ezeket a beavatkozásokat elvégezni.
Hozzátette: ráadásul a kórházak szolgáltatásait erősen korlátozó havi finanszírozási kvóta eleve szűkíti az állami ellátásokat.
Egy másik szakember azt olvasta ki a javaslat szövegéből: a magánkórházakkal úgy „segítenék ki” az állami egészségügyet, hogy az amúgy is kicsi finanszírozást még tovább osztják. Szerinte
az állami finanszírozást ugyan vihetik majd magukkal a betegek, de elképzelhetetlen, hogy azt az összeget ne kelljen majd a betegnek zsebből kiegészítenie.
Megjegyezte: most az állami kórházak sebészetein 50 százalékos az ágykihasználtság, miközben a betegek hosszú várakozásra kényszerülnek, amíg eljutnak a műtőig. A félházzal működő sebészetek képesek lennének többet is operálni, ha az állam értékén és havi kvóta-korlátozás nélkül kifizetné a műtétes ellátás árát. A magánszolgáltatók közfinanszírozásával ezek a sebészetek pácienseket veszítenek, azaz biztosan tönkremegy az állami szolgáltatás. Hozzátette:
az állam ahelyett, hogy rendezné a közfinanszírozott intézmények költségtérítését, inkább átirányítja a betegeket a magánszektorba, azzal az illúzióval, hogy akik átmennek, a finanszírozásból hiányzó részt majd maguk hozzáteszik.
Mindez – szerinte – már súlyos közegészségügyi kérdés. Ugyanis miközben egyre rosszabbak a lakosság egészségmutatói, az egészségügyre szánt közfinanszírozás mind kisebb. Az állam ugyanis azért nem tudja ellátni a rá várakozó betegeket, mert nem fordít rá elég pénzt. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) honlapján rendre közlik, hogy mennyit költöttek az egészségügyi intézmények betegek ellátására. Ez tipikusan rendre 101 százalékra teljesül. Azaz,
ha a kórházak több beteget kezelnének, úgy az adósságok nem állnának meg az évi 200 milliárdnál, az sokkal több lenne.
