Európai Unió;Kína;Orbán Viktor;Kossuth Rádió;

- Orbán Viktor: amit az Európai Unió csinál, az egy gazdasági hidegháború

A miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújában elmondta, az EU olyan döntést hozott, mellyel megpecsételni látszik a saját versenyképességét, növekedését. Azt is közölte, hogy az év végéig tető alá hoznának egy hosszú távú, több évre szóló bérmegállapodást, melynek a végén egy dátum és egy egymillió forintos havi átlagjövedelem van.

Egy őszi idényt elindító, többnapos kormányülést tartottunk, a kormány működésének egésze szempontjából az arányok beállítása a feladat – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteki szokásos rádióinterjújában. Hozzátette, óriási a csábítás, hogy Magyarország a külpolitikai és a nemzetközi ügyekre fordítsa a figyelmét, de közben elsősorban magunkkal kell törődni, ami a gazdaságot, a mindennapi életet, a családokat jelenti. Végigvesszük egyenként a minisztériumok fél-egy évét, és arra kérjük a minisztereket, hogy ebben a sorrendben, ilyen súlyozással foglalkozzunk velük.

A kormányfő közölte, az Európai Unió egy olyan döntést hozott, mellyel megpecsételni látszik a saját versenyképességét, növekedését. Megjegyezte: Emmanuel Macron, „aki mégiscsak egy ilyen selymesebb nyelvet beszél, mert francia” is elment odáig, hogy a „meghalni” kifejezést használja, úgyhogy mi, magyarok se szerénykedjünk. „Amit most csinálunk, illetve csináltatnak velünk, vagy amit csinál az Európai Unió, az egy gazdasági hidegháború” – szögezte le. A miniszterelnök közölte, épp ma döntenek majd arról, kivessenek-e a kínai gazdaságra büntetővámokat. Orbán Viktor kiemelte, Magyarországon mindig több terméket adunk el, mint amennyit behozunk, ebből élünk, de ha a világkereskedelmet megbénítják, ezeknek egyre nehezebbé válik az eladása.

„Óriási veszély a gazdasági hidegháború Magyarországra nézve, mert minket, exportorientált gazdaságunkat sújtja első helyen. Harcolni kell ellene”

– mondta a kormányfő.

„Nem szabad engednünk, hogy visszaverjenek bennünket a blokkba”

Orbán Viktor hangsúlyozta, miután Magyarország egyik blokkba sem akar beszorulni, most a gazdasági semlegesség politikáját építi. Ennek a megalapozása zajlik, intellektuális értelemben és a tervek szintjén is. Utána ebből intézkedések következnek, amiket a hét közepén, a kormányülésen gyűjtött csokorba a kormány.

A gazdasági semlegesség azonban – folytatta – óriási vitákat szül, ez az oka annak, hogy „rugdossák a hátsónkat, rángatják a kabátunk vagy a zakónk szárnyát, belemarnak a bokánkba vagy a nadrágszárunkba”. Megpróbálják hazánkat letéríteni erről az útról, visszaszorítani a blokkba, ahol ők is vannak, ahol szerinte nincs fejlődés, nincs jövő. A kormányfő úgy véli, „ha jól csináljuk”, az idei 1-1,5-1,8 százalékos növekedést a következő évben 3 és 6 százalék közé lehet emelni a gazdasági semlegesség politikájával. „Nem szabad engednünk, hogy visszaverjenek bennünket a blokkba”, ki kell állnunk magunkért – ismételte meg a miniszterelnök.

Jött a legnagyobb lengőbordás ütés

Orbán Viktor összegzése szerint van, ahol jó állapotok vannak, de akadnak nehézségeink. A turizmus rekordévet zár, jó állapotban van az élelmiszeripar, ugyanakkor köhög a járműiparunk – szavai szerint utóbbi szempontjából az európai piac nekünk komoly hátrány jelent, de ez meg fog változni. Viszont mindenkinek van munkája, több az álláshely, mint a dolgozni akaró és tudó magyar ember, amit fenn kell tartani, mert ez hatalmas siker, csak „ma már mindenki természetesnek veszi” – sorolta a kormányfő.

„Az utóbbi éveknek a legnagyobb lengőbordás ütése, ami ért bennünket, az a magas infláció volt” – jegyezte meg. Hozzátette, meg tudtuk védeni magunk attól, hogy az árak nagy ütemben tovább emelkedjenek, hosszabb távon azonban az segít, ha olyan a gazdaságpolitika, mely alapján mindenkinek van munkahelye, és a munkaadók tudnak bért emelni.

„Nem tudom megígérni, hogy az árakat leszorítom vissza a földre, mert az tönkreteszi a gazdaságot" 

– jelentette ki, hozzátéve, az árszabályozás csak különlegesen válságos időszakokban, rövid távon lehetséges.

Hosszú távú, több évre szóló bérmegállapodáson dolgoznak

Orbán Viktor közölte, a céljaik magasak, a kormányülésen arról beszéltek, hogyan lehet eljutni az ezer eurós minimálbérig és az átlagbér egymillió forintra való emeléséig. Ezt 2-3 éven belül el akarják érni, ami szerinte akkor lehetséges, ha meg tudnak állapodni a munkaadókkal és a munkavállalókkal. Mint mondta,

a gazdasági miniszternek feladatul szabták, hogy ezt a megállapodást hozza tető alá az év végig, érje el, hogy legyen egy hosszú távú, több évre szóló bérmegállapodás, melynek a végén egy dátum és egy egymillió forintos havi átlagjövedelem van.

Legatyásodott állapotok

– Két malomkő között őrlődünk, jó lenne csökkenteni az adókat. A másik serpenyőben az állami alkalmazottak bére van, amit meg csak akkor tudunk emelni, ha van adóbevétel – mondta Orbán Viktor. Hozzátette, ez a két dolog nehezen hozható össze, azt az egyensúlyt kell megtalálni, hogy a magángazdaságban legyen jelentős bérnövekedés, amivel tartson lépést az állami szektor. Szerinte a pedagógusok, az orvosok, az ápolónők esetében már elfogadható állapotok vannak. De a közigazgatásban dolgozók „mint a borravaló, le vannak maradva”, a kultúra, szociális szektor lejjebb van – sorolta, kiemelve, a vízügyesek vannak még „eléggé legatyásodott” állapotban, a következő bérprogram az ő programjuk lesz. Hozzátette, meg kell emelni a kétszeresére a gyerekek után járó családi pótlékot, lehet, hogy két lépésben, de a következő évben ennek meg kell történnie. A kormányfő azt is kijelentette, a gyerekesek helyzete „érezhetően javulni fog a 2025-üs és 2026-os években”.

A tojásfejű, elvont gondolkodású alakok, akik nem ülnek metróra

– A magyar politikának van az a sajátossága, ami Brüsszelben szokatlan, Európában sem általános, hogy azt mondjuk, amit gondolunk. És a végén azt fogjuk csinálni, amit mondunk – szögezte le Orbán Viktor.

Ezért szerinte jó, ha Brüsszel főpolgármestere készül, mert ha továbbra is sanyargatnak bennünket mindenfajta büntetésekkel, megkapják amit akarnak, odaszállítjuk a migránsokat buszokkal a Fő térre, jogilag szabályos, kifogásolhatatlan módon, „aztán egyék meg, amit főztek maguknak”.

Majd leszögezte, azok az erők jönnek fel, akik az emberek oldalán állnak, migrációellenesek. Az európai emberek ugyanis nem tűrik el többé, hogy a brüsszeli bürokraták, „mindenfajta tojásfejű, elvont gondolkodású alakok” – akik nem mennek haza soha egy munkás kerületbe, nem ülnek metróra, egy védett világban élnek – rákényszerítsenek Európára olyasmit, ami a tőlük különböző életet élő embereket tönkreteszi.

A közel-keleti konfliktussal kapcsolatos biztonsági teendők

Orbán Viktor a közel-keleti konfliktussal kapcsolatban kiemelte, nyilvánvaló, hogy ha a Közel-Keleten háború van, annak mindannyian azonnal megisszuk a levét, a világgazdaság óvatossá válik, a magyar valuta értéke csökkenni kezd. Ez a térség ráadásul nincs messze, ami ott történik, biztonsági szempontból is kihatással lehet ránk. A kormányfő kiemelte, Magyarországon nagy számban élnek zsidó származású polgárok, akik érzelmileg érintve vannak. Ráadásul ők a fenyegetettség-érzetüket nem a budapesti utcák állapotából vezetik le, hanem abból, hogy mi van éppen Izraelben, és vannak-e Nyugat-Európában antiszemita akciók, lehet-e normálisan élni, vagy nem. Emiatt biztonsági teendők is vannak Magyarországon, ezért kellett összehívni a nemzetbiztonsági kabinetet.

Egy lengyel bányászváros is nagyobb ütemben fejlődik, mint Budapest – vélekedik Vitézy Dávid, aki a közlekedési és városfejlesztési bizottság vezetőjeként az örökös sértettség helyett olvasztópontokat keresne a mélyen átfagyott főváros-kormány kapcsolatokban.