Mintegy fél évtizeddel ezelőtt megérkezett Magyarországra az első akkumulátorgyár, s a kormány részéről immár kimondott stratégiai cél, hogy ez az iparág globális összevetésben is felfusson. Két év múlva akár az EU második legnagyobb gyártójává válhatunk. Ne dugjuk homokba a fejünket, ezzel párhuzamosan tetemes mennyiségű hulladék is keletkezik, amelyek illegális elhelyezéséről sajnos már ma is épp eleget hallani. A hazai hulladékfeldolgozó ipar fel van készülve a leginkább elektromos autókban megjelenő akkumulátorok jelentette kihívásra?
Czeglédi Andor: Ha a rövid válaszomra kíváncsi, akkor bizony nincsen. Nincsenek olyan feldolgozók, amelyek képesek lennének az innen érkező veszélyes hulladék feldolgozására, tehát mindenképpen lépni kell ezen a téren. Azok az akkuk, amelyeket ma legyártanak 10-15 év múlva vállnak hulladékká. Az gondolhatnánk tehát, hogy van időnk. Ám nem csak ezekről kell beszélni, és hogy érezhető legyen a probléma nagysága, ahhoz mondanék számokat. A már eddig bejelentett akkumulátor gyártói kapacitások teljes felfutásakor (2030-2031) Magyarországon évi 1 millió tonnára rúg majd a termelés. Arról már kevesen beszélnek, hogy a gyártás során nagyjából 10 százalék selejt keletkezik. Sőt, a termelés indulását követő első időszakban ez elérheti akár a 60 százalékot is. Ha az említett hazai termelői kapacitásnál maradunk, akkor éves szinten minimum 100, de inkább 130 ezer tonna, ebből az ágazatból érkező veszélyes hulladék feldolgozását kell megoldani. Ehhez csak annyi, hogy itthon eddig évente nagyjából 550 ezer tonna veszélyes hulladék keletkezik. Vagyis ebből az új irányból az eddigi mennyiség mintegy ötödével gyarapszik. Ráadásul ekkor még valóban csak a gyártási selejtről beszéltünk. Az autókban található „end of life” egységekről, vagyis azokról az akkukról, amelyek a gépjárművekben életciklusuk végére jutnak, még nem szóltunk. Utóbbi az évtized végétől kezdődően biztosan meredeken emelkedik. Így azt hiszem látható, hogy igencsak komoly probléma előtt állunk, amit, ha már ebbe az irányba tart a technológia és a kormányzati stratégia, mihamarabb kezelni kell.
Mennyi feldolgozói kapacitás van ehhez itthon?
Cz. A: Lényegében a nulláról indulunk, mert nincs érdemi feldolgozói kapacitás itthon. Egy volt, van, a SungEel Kft. Bátonyterenyén, amely idén júliusban kapta vissza korlátozva az engedélyét. Tevékenységébe most nem mennék bele. Maradjunk annyiban működése körüli hírek nem tettek jót az iparág megítélésének. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az elektromos autók iránti kereslet mos éppen csökkenő tendenciát mutat, így az szektor piciny levegőhöz jut, hogy felkészüljön az előtte álló kihívásra.
Mennyi feldolgozói kapacitás van készülőben?
Cz. A: Olyan, amit bejelentettek volna nincs.
És mennyi kellene, hogy az említett „minimum” 100-130 ezer tonnát fel tudják dolgozni?
Cz. A.: Kérdés milyen kapacitásúak ezek, de körülbelül 4-5 feldolgozó gazdaságos működés mellett el tudná látni ezt a feladatot.
Mennyi idő alatt hozható tető alá egy feldolgozó? Mert elmondása szerint 6 éven belül százezer tonnákkal kell majd kezdeni valamit?
Cz. A.: Így van, ez most a legégetőbb probléma, hogy ilyen feldolgozó kapacitásokat a lehető leggyorsabban kiépítsen az iparág. Ezeket a beruházásokat pedig azért belátható időn belül, 1-1,5 éven belül fel lehet húzni . Fontos, hogy tegyünk lépéseket és a hazai ipar is részese legyen ennek a szektornak. Ehhez szükség van arra, hogy állami oldalról is felépüljön egy támogatási háttér, rendszer, amely segíti ezeket a projekteket tető alá hozni. Ebben látható némi előrelépés, de nagyobb sebességre kell kapcsolni. Azt ugyanis muszáj elfogadni, hogy a szektor komoly strukturális változás előtt áll. Látni kell, hogy olyan iparág érkezett az országba, amelyre a hulladékhasznosító ipar, ideértve a szabályzóendszereket és jogszabályi környezetet is nem volt felkészülve, de nem csak nálunk, hanem az Európai Unióban sem. Most a hazai ágazatnak azon kell dolgoznia, hogy egy Magyarország számára kedvező, hasznot jelentő értéklánc épüljön fel – ezalatt a gyárak létrehozásától, engedélyeztésétől egészen a hulladék feldolgozását értem. Az lenne a kívánatos, hogy minél több feldolgozott anyag magyar kézben maradjon, természetesen a lehető legszigorúbb környezetvédelmi szabályok mellett. Tehát a szakma és persze az állam dolga az, hogy ezeknek a gyáraknak a jogszabályi környezetét, az építési szabályait és a már említett környezetvédelmi szabályait és kibocsátási határértékeit a legszigorúbbra vegye.
Érezhetően kívánatosnak tartja a magyar tulajdont, miért nem lenne előnyös külföldi kézben lévő feldolgozók létesítése? Ha már a gyártok külföldiek…
Cz. A.: Azt azért látni kell, hogy az akkumulátorgyártás, ami hozzánk érkezik, ebben formában szerény hozzáadott értéket biztosít. A magyar gazdaság számára az értékláncban a hulladékfeldolgozás jelenti azt, s lényegében egyetlen területet, ahol érdemi nemzetgazdasági potenciál akad. Ahhoz, hogy ennek miértjét megértsük, magához a feldolgozási folyamathoz kell visszalépnünk.
Az első fázisban a hulladékok fizikai feldolgozása, az aprítás és szétválasztás zajlik. Ezután az elkülönítés a következő lépés, amikor a fémeket és a műanyagtól és az oldószerektől szétválasztják. Ennek során keletkezik az úgynevezett „blackmass”, ami lényegébe egy fekete anyag, amely már nem is veszélyes hulladék, de tartalmazza a kritikus fémeket a lítiumot, a nikkelt vagy a kobaltot. Ezek igen drága és nagyon keresett anyagok, így aligha meglepő, hogy a blackmasst szeretné mindenki magának, és ha hozzájut gyorsan haza is akarja szállítani. Ezt követi a hidrometallurgiai technológia. Ezen eljárás során nyerhetőek vissza az említett anyagok, amelyek igen értékesek és egyébként csaknem teljes egészében a gyártásban újrahasznosíthatóak.
Aligha meglepő, hogy az EU-nak is olyan törekvései vannak, hogy a tagállamokban előállított blackmasst ne lehessen elszállítani a közösség területéről. Pontosan ez az, amit a hazai szabályozásnak ezen az területen meg kell tennie minél előbb. Gazdasági érdek, hogy ezek fémek itt maradjanak. Ezért fontos, hogy magyar kézben legyenek a feldolgozó kapacitások, így tudjuk ezt a hazai gazdaság előnyére fordítani, hiszen így mi tudunk ezekkel az anyagokkal kereskedni.
A feldolgozók telepítéshez megfelelő a jelenlegi szabályozási környezet?
Farkas Béla: A szabályozás környezet jelenleg hiányos. Ne felejtsük el, hogy maga a lítium akkumulátor sem régi találmány, s az európai lítiumakkumulátor-gyártás is csupán néhány éve robbant be. Gyakorlatilag szabályozási háttér nélkül futott fel a tömegtermelés, nem is beszélve az ellátási láncokról, vagy a feldolgozóipar kezdeményeiről.
Alapvetően hazai elvi szabályozás képes lenne kezelni a problémák zömét, ha a szereplők kimondottan törekednének az elővigyázatosság elve alapján kezelni a termelési és hulladékgazdálkodási feladatokat. Ám a külföldi szereplők és egyes hazai cégek, vagy akár az engedélyező hatóságok sem képesek tökéletesen értelmezni és használni, ráhúzni a szabályozás minden elemét a folyamatokra. Ez nem feltétlenül az ő hibájuk. Teljesen új az üzletág, a felhasznált alapanyagok, kémia anyagok és a gyártástechnológia. Sokszor igencsak nehézkes alkalmazni a nem teljesen idevágó rendelkezéseket.
Mozdul azonban az uniós jog és a szabályozás is. Megszületett már az Akkumulátor direktíva, aminek lesznek kötelezően implemetálandó végrehajtási részei a tagállami jogrendbe. Az új elem és akkumulátor rendelet (EU 2023/1542) megalkotása az európai zöld megállapodás része, mely szerint az unióban forgalmazott és értékesített termékek beszerzését és gyártását fenntartható módon kell megvalósítani. Maga a direktíva meghatározza, hogy részletszabályozásokkal milyen jogszabályi környezetet kell létrehozni.
Kormányülésen szólt be Nagy Márton Szijjártó Péternek, amiért ennyire ráálltunk az akkumulátorgyártásra Májusban 5,2 százalékkal csökkent az ipari termelés, bezuhant az akkugyártásEz mikorra készülhet el?
Cz. A.: Várhatóan 2025 közepétől megkezdődik az EU részletszabályozási rendeleteinek a közzététele. Ezt a tagországoknak a lehető leghamarabb kell saját végrehajtási rendeletekké alakítania.
Tiltakozik a Greenpeace
A Greenpeace kedden tiltakozott egy készülő törvényjavaslat ellen. E szerint az országban létesülő akkumulátor-hulladék feldolgozó üzemek helyszínét ezentúl az iparügyekért felelős miniszter, jelen esetben Nagy Márton már a környezeti hatásvizsgálati eljárás előtt kijelölhetné. Ha elfogadják a javaslatot, a nyilvánosság nem juthatna információhoz és nem szólhatna bele egy beruházás helyszínének megtervezésébe, hiába garantálják ezeket nemzetközi jogszabályok is. A zöldszervezet szerint ha ilyen kulcskérdésben a miniszter rendelet útján dönt, a társadalmi részvétel ezen a ponton ellehetetlenül. A javaslatról október 9-én, szerdán dönt a Gazdasági Bizottság, majd a Parlament plenáris ülése szavazhat róla.
Mi a helyzet itthon? Mert ahhoz, hogy ne csak felháborodott tömegekről lehessen hallani egy-egy akkumulátor beruházás kapcsán, itthon is szükség van változásra ezen a téren.
F. B.: Ebben már akad fejlemény, de van még feladat bőven. A napokban jelent meg a vonatkozó (314/2005) kormányrendelet módosítása. Ennek egyértelmű szándéka, hogy az akkumulátor gyártás a teljes értékláncra vetítve – így természetesen a hulladékfeldolgozási kapacitás létesítse is - környezeti hatásvizsgálati köteles tevékenység legyen. Ez eddig sajnos nem volt általános, sőt. Ha betű szerint vesszük, akkor a korábbi szabályozás szerint is az akkumulátorgyártás előzetes vizsgálatköteles tevékenységnek számított. Erről szakmai berkekben viszont folyamatos vita volt. A tagság egy része és a munkacsoportunk szerint egyértelműen be lehetett volna „húzni” a tevékenységeket hatásvizsgálati eljárás alá, már csak a méretük és működési volumenük miatt is. Ám ez egyetlen esetben sem történt meg. Ezt a munkacsoport szakértőivel együtt nem megfelelő eljárásnak tartjuk. A most említett módosítás a kiskapuk bezárását teszi lehetővé. Minden iparági tevékenységet engedélykötelessé tesz, hatásvizsgálat alá von méretmegkötés nélkül. Emellett módosul a gyárak kibocsátási határértéke levegő és víz esetében is. Ezeknek a jogszabályoknak a társadalmi köröztetése már megtörtént. Jelenleg zajlik a szakminisztériumi rendeletalkotás.
Cz. A.: Mindezek elengedhetetlenek ahhoz, hogy az iparág világos és átlátható folyamatok mentén működjön és hajtson végre beruházásokat, amely lehetővé teszi a lakosság bizalmának a visszaállítását is. Ennek persze részét kell képeznie a nagyközönség edukációja is, ami szintén az iparág kiemelt feladatává kell tenni. Hisszük, hogy mindezek nagyban javítani fogják az egész szektor társadalmi megítélését, amely pont a hiányzó szabályozási környezet miatt most nagyon megtépázódott.
Névjegy
Czeglédi Andor, az KSZGYSZ alelnöke és az Envirotis Holding Zrt. vezérigazgatója. Tanulmányait a Neumann János Egyetemen, illetve a Budapesti Gazdasági Egyetemen végezte. 2001 óta dolgozik a magyar környezetvédelem területén. Pályafutását a Közgép Zrt.-nél kezdte. 2020-tól jelenleg is Magyarország egyik vezető környezetvédelmi vállalatánál, az Envirotis Holding Zrt.-nél dolgozik. Ezzel párhuzamosan tölti be a KSZGYSZ alelnöki tisztét is.
Farkas Béla, a KSZGYSZ Akkumulátor és Energiatárolás Munkacsoportjának vezetője. A DATE Víz- és Környezetgazdálkodási Karán és a PTE PMMFK Környezetvédelmi Szakmérnöki szakon végzett. Hulladékgazdálkodás és vízvédelem területen szakértő. 1999 óta dolgozik az Envirotisnál és jogelődjénél. A szervezet munkacsoportját megalakulása óta vezeti.
