Zeneakadémia;bértárgyalás;patthelyzet;

Ígéretet sem kaptak a béremelésre, türelmet viszont kértek tőlük

- Egy helyben topognak a bértárgyalások a Zeneakadémián

Nem történt előrelépés a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem (LFZE) és a Kulturális és Innovációs Minisztérium pénteki bértárgyalásán - mondta lapunknak Tóth Balázs, az egyetemen működő szakszervezet elnöke. Mint azt lapunk megírta, a megalázóan alacsony egyetemi bérekkel kapcsolatban október 11-én tárgyaltak a minisztérium és az egyetem képviselői. 

- Varga-Bajusz Veronika államtitkár megerősítette, - amit már márciusban is - a munkáltatói döntésen alapuló kétszer 15 százalék alapbérbe-emelését, de ennek semmilyen költségvetési vonzata nincs – idézi fel a szakszervezeti vezető. A legjobb európai egyetemek QS rangsorában 22. helyre került Zeneakadémia rektori pályázatáról a pénteki megbeszélésen nem esett szó, ahogy az esetleges modellváltásról sem. Azt azonban Tóth Balázs hangsúlyozta az erről szóló tervekkel kapcsolatban, hogy: „először konszolidálják az egyetemeket, utána pedig leülhetünk bármiről beszélgetni, akár a modellváltásról is.”

"A béremeléssel kapcsolatban a minisztériumban zajlik egy koncepció kialakítása, amely minimálbérhez köthető. Semmiképpen nem szeretnénk azonban a minimálbérhez kötni a fizetésünket. Ez pillanatokon belül elinflálódik. A javaslatunk továbbra is az, hogy a nemzetgazdasági átlagnak megfelelő bérhez kössük a tanársegédi minimálbér, vagy minimumbér bevezetését, és innen szorozzuk fölfelé az adjunktus, docens, illetve az egyetemi tanárok bérét, és ehhez kössék a nem oktatói, azaz a támogató területen dolgozók bérét" - emelte ki Tóth Balázs, aki elmondta: november 6-án újra tárgyalóasztalhoz ülnek. 

Hogyan indulnak el a piacon, és milyen lehetőségeik vannak? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ galeristától, műgyűjtőtől, egyetemi tanártól és művésztől.