Magyarország;vesztegetés;OECD;látogatás;

- Inkább lemondta magyarországi látogatását az OECD vesztegetés elleni munkacsoportja, mert a miniszterek nem akarnak találkozni a tagjaival

Az Orbán-kormány nem biztosította a megfelelő képviseletet a találkozóra.

Az OECD vesztegetés elleni munkacsoportja lemondta az október 15-16-ra tervezett magyarországi magas szintű látogatását – írja a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közleménye alapján a 24.hu.

A döntést a szervezet azzal indokolta, hogy Magyarország kormánya

nem biztosította a miniszterek és magas rangú tisztviselők megfelelő képviseletét a találkozóra.

Ez az első alkalom, hogy egy ilyen missziót töröltek.

Az OECD szerint a magyar kormány nem tesz kézzelfogható lépéseket a szervezet korábbi ajánlásainak teljesítésére. Erről szeretett volna egyeztetni a kormány képviselőivel a munkacsoport, mely továbbra is komolyan aggódik amiatt, hogy Magyarországon a külföldi vesztegetés elleni jogérvényesítés „alacsony szintű”.

A vesztegetés elleni munkacsoport a következő plenáris ülésén folytatja a magyarországi helyzet értékelését.

Az ellenzéki párt korábbi elnöke élesen bírálta, hogy a párt új elnöksége a közel egy évtizede képviselt néppárti, konzervatív politika útjáról letérve visszatér a „régi” Jobbik útjára és felkínálkozik az immár szélsőjobbra kitolódott rezsim szatellitjének szerepkörére.