A marsi utazás legnagyobb veszélyét az űrbéli sugárzás jelenti az emberre nézve, és minél hosszabb ideig tart az út, annál súlyosabbak a károk. A 225 millió kilométeres utazás pedig mintegy fél évig tarthat a jelenlegi technológiánkkal, de ha atommeghajtású rakétával tudnánk utazni, felére csökkenne az út ideje – számolt be a The Conversation cikke alapján a NatGeo magyar kiadása. A NASA és a DARPA (az USA védelmi technológiai kutatóközpontja) fogott bele az űrjárműveket meghajtó változat fejlesztésébe, és a reményeik szerint 2027-ben tesztelhetik a prototípust.
A hagyományos, kémiai hajtómű-technológia a kis tömegű üzemanyag és az oxigén keverésével és elégetésével állít elő tolóerőt azzal, hogy az égéstermék igen nagy sebességgel távozik a hajtómű fúvókáján át. A módszer legnagyobb baja a teher, az, hogy mind az üzemanyagot, mind az oxigént magával kell vinnie egy űrjárműnek, ha haladni akar. Az atommeghajtáshoz nincs szükség oxigénre, itt a maghasadás termelte hő forrósítja fel az üzemanyagot, ami aztán kiáramlik a hajtómű fúvókáján.
Az NTP (a módszer neve, ami a nukleáris termikus meghajtás betűszava) az erőművekből ismert módon működne, ám a felhasznált uránban nagyobb arányban kell legyen a 235-ös izotóp, és jóval magasabb hőmérsékleten is működik, ennek köszönhetően válnak rendkívül nagy erejűvé. A módszer azt teszi lehetővé, hogy a hagyományos kémiai meghatjáshoz képest kétszeres sebességgel utazhasson egy atommeghajtású űrjármű.
Kihívást jelent a hajtómű elindítását és leállítását megoldani, e folyamatok során igen nagy nyomás- és hőmérséklet-különbséget kell kiállnia az eszköznek. A vezérlő szoftvereket is az alapoktól kell megtervezni, mivel soha korábban efféle energiarendszer, ilyen hajtómű nem létezett még.
