Debrecen;Demokratikus Koalíció;oltóanyaggyár;

A leendő oltóanyag­gyár épülete. „További előkészítési, tervezési folyamatok”

- Kikéri a DK a még mindig csak reményt gyártó Nemzeti Oltóanyaggyár fizetési listáját

Ha pedig nem kapja meg, akkor pert indít érte az ellenzéki párt. 

Kikéri a Nemzeti Oltóanyaggyár fizetési listáját a Demokratikus Koalíció (DK)  - közölte egy pénteki nyilatkozatában Varga Zoltán, a párt országgyűlési képviselője.

Mint arról elsőként hírt adtunk, Orbán Viktor kormányfő három éve még arról beszélt, hogy 2022 végén Magyarország már nem vásárolni, hanem exportálni fogja a koronavírus elleni vakcinát. Ehhez képest a debreceni Nemzeti Oltóanyaggyár még mindig további előkészítési, tervezési folyamatokat végez.

Varga Zoltán tájékoztatása szerint a nem létező üzemnek 35 munkatársa van, akiknek 2023-ban 762 millió forintot fizettek ki bérre. Ebből 62 milliót kapott a vezetés, de a felügyelőbizottságnak is jutott 10 millió. Az ellenzéki politikus megjegyezte, hogy az egész projektet a Debreceni Egyetem rektorára, Szilvássy Zoltánra bízták, aki a többi között arról ismert, hogy  Vlagyíimir Putyinnak adott díszpolgári címet „és akinek Debrecenben amúgy csak „az ország leghosszabb nyelve” a gúnyneve.

Közölte azt is, hogy amennyiben a DK nem kapja meg a fizetési listát, akkor pert indít, mivel „nem fogja hagyni azt, hogy fideszesek és fideszes rokonok luxuskörülmények között éljenek úgy, hogy a magyarok pénzét lopják el.

Jöhet népharag vagy egy új ellenzéki mozgalom, de az elemzők szerint Orbán Viktort nem szabad lebecsülni.