Mi a legbecsesebb kincsed – kérdezte Kulka Jánost a most megjelent kötetben a szerző Gyárfás Dorka. A nemzet színésze erre nemes egyszerűséggel azt válaszolta: A becsületem. Kulka János nyolc évvel ezelőtt kapott stroke-ot. Azóta, ahogy a Corvina gondozásában megjelent elegáns kiállítású könyv előszavában is szerepel, nem tud többé sportolni, főzni, monológokat vagy verseket mondai, nem beszél már angolul vagy franciául, nehezen jár és fájdalom gyötri. És hogy mit csinál? Létezik, jelen van. Ez pedig nagyon is hasonlít korábbi önmagára. Kulka, azt hiszem, vitán felül egyik legjelentősebb színészünk. Bizonyított színpadon, filmen, zenés produkciókban, lemezen és ki tudja még milyen műfajokban. Most azonban született róla egy nem szokványos színészkönyv. Nem is jöhetett volna létre olyan, mint a többi. Már csak azért sem, mert nem lehet vele szokásosan beszélgetni. Gyakran tőmondatokat használ. Kifejezéseket, vagy csak gesztusokkal jelez. Nemrég vállalt egy színpadi feladatot, egy monodrámát. Thomas Mann Halál Velencében című előadásában egy karmestert játszik. (Rendező: Csuja László, a könyvben is megszólal). Kulka 2006-ban mondta fel hangos könyvben a regényt. Ennek felvételét halljuk és közben látjuk a színészt különböző tevékenységek közben.
Jánossal a betegsége óta nem beszéltem, előtte többször interjúztunk. Sok előadását láttam. Kijöttem a Jurányiból.. Egyszer csak azt vettem észre, hogy János a főbejárat előtt leült a lépcsőre és a telefonját nyomkodja. Lassan, megfontoltan. Ugyanolyan ritmusban, ahogy egy órán keresztül jelen volt a színpadon. Gondoltam egyet és odaléptem hozzá. Biztos ami biztos, bemutatkoztam és kérdeztem, hogy emlékszik-e rám. Az újságíró? – kérdezett vissza. Mindketten mosolyogtunk. Olyasmi, dadogtam, aztán azt tudakolta, hogy tetszett. Mosolyogtam újra, majd elkezdte sorolni: „főzök benne kávét, felöltözködöm, telefonálok.” Egymásra néztünk, újra mosolyogtunk. Felbátorodtam: adsz interjút? – kérdeztem ösztönösen. Rám nézett és csak annyit mondott: elfáradtam. Ezt egyébként a kötetben is többször mondta. Megjött a taxi. Felállt, elindult az autóhoz. Megint ösztönösen annyit tudtam mondani: Vigyázz magadra! Visszanézett, várt egy kicsit és a jellegzetes orgánumán megjegyezte: vigyázok. És mosolygott. Azt hiszem ezt a pár percet örökké magammal viszem. Hiszen minden benne volt, sűrítve. Minden ami jellemző Kulka Jánosra.
Gyárfás Dorka könyve szintén egy sűrítmény. Találkozások, közös múltidézések, beszélgetések riportos lenyomata. A kötet szerzője barátokat hívott Jánoshoz, olyanokat, akik tényleg közel állnak hozzá. Velük sétál, járja be életének korábbi meghatározó helyszíneit. Ily módon sajátos időutazásba avatják be a kötet olvasóit. Mindez társul sok fotóval, annyival, hogy a könyv akár egy elegáns albumnak is beillene. A már többször emlegetett elegancia alapvetés a kötetben. A szakmai és magánéleti momentumok is ebben a mederben maradnak. Miközben nincs bennük semmilyen ködösítés, vagy szerepjáték. Inkább tapintat. Ám az annál több. A legfőbb erénye azonban ennek a vállalkozásnak, hogy nem szeretne többnek látszani, mint amit ebben a helyzetben ki lehet belőle hozni. A Halál Velencében című előadásra is ez a jellemző. A kötetben is beszélnek erről a produkcióról. Kulka aggódik, hogy a nézők egy része azért nézi meg, mert sajnálni akarja. Ebben persze van is valami, viszont Jánost nem kell sajnálni. Elesettségében is erőt sugároz. Színpadi és emberi erőt. Nem hagyja el magát. Önmagából ad valami legbelsőt. A kötet és az előadás valahogy egybecseng. Mintha egymás folytatása lenne. Mindegy is, hogy melyik született előbb. A produkció végén Kulka leül egy székre, papírról felolvassa a regény utolsó passzusát. Már nem felvételről, hanem élőben. Olykor belebakizik. Megáll, majd folytatja, nagyon koncentrál. Ismét beavatottá válunk. Egy belső harc, küzdelem szemtanúivá tesz minket a színész. Aztán befejezi, a tapsrendben méltóságteljesen meghajol. (Emlékszem a Katona József Színházban a betegsége után a Színházak Éjszakáján csak tapsrendek voltak a műsoron. Miatta. A közönség nagyon élvezte.) A legvégén integet.
A kötetben azt is kérdezi Gyárfás Dorka: Hogyan szeretnél meghalni? Könnyen, nem félek a haláltól. Várom - érkezik a válasz. Hát igen, ezt lehet így is. Ahogy Kulka csinálja, őszintén, porhintés nélkül.
A könyvből az egyik kedvenc képem, a belső utolsó. János a feje alá tett kézzel fekszik és átöleli a kutyáját. Mosolyog, láthatóan boldog. Talán ezt kellene leginkább eltanulni tőle.
Infó: Thomas Mann: Halál Velencében. Jurányi/Átrium. Rendező: Csuja László. Producer: Orlai Tibor. Gyárfás Dorka: Kulka. Corvina, 2024
