Eljárást indított egy fővárosi kórház öt szülésznőjével szemben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya, az egészségügyi dolgozókat korrupcióval gyanúsítják.
A rendőrség közleményében az áll, a nyomozás adatai szerint az érintett szülésznők legális jövedelmükön felül alkalmanként jellemzően 50 ezer és 200 ezer forint közötti összegeket kértek a levezetett szülésekért az anyáktól, illetve azok családtagjaitól.
Hogy a bűncselekményeket leplezzék, egyéni vállalkozói jogviszonyt létesítettek, és ennek során szülésre felkészítő konzultációt tartottak, amelyekért 15 ezer és 30 ezer forint közötti összeget számláztak.
Az őket előzetes konzultációra felkérő kismamák szüléseinek levezetésében akkor is részt vettek, ha az nem az ő munkaidejükre esett. A hálapénzt a számláikra utaltatták, közleményként konzultációt, tanácsadást vagy szülésfelkészítést kellett feltüntetni, az összeg azonban a konzultációs díj többszöröse volt.
Az eljárás megállapította, hogy az öt nő összesen 113 rendbeli bűncselekményt követett el, a valótlan tartalmú számlák pedig összesen 8,4 millió forintra rúgtak. A több mint két évig tartó nyomozással beszerzett bizonyítékok fényében a nyomozók 2024. november 26-án üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadása bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a szülésznőket, akik szabadlábon védekeznek. A hatóság intézkedett a jogtalanul megszerzett összegek lefoglalásáról a gyanúsítottak számláiról.