„Messziről felismerhető hang, táncoshoz illő kecses testtartás. »Csak úgy magamra kaptam valami öltözék«, ami így is kitűnik a többiek közül. Aki rendszeresen jár a Budai Zsibvásárra, gyakran láthatja az árusok mellé be-beülő beszélgető, de nem csevegő, portékát pásztázó Medveczky Ilonát. Pedig mindene megvan, antik bútorok, amelyeket csak idővel tanult meg értékelni. Drága ékszerek, amelyekkel hiába szerették volna, nem tudták megvásárolni. Jelmezek és estélyi ruhák, amelyeket úgy tud viselni, ahogy kevesen” – írja munkatársunk, a Népszava rovatvezetője, Hompola Krisztina szerkesztői utószavában Karizs Tamásnak Medveczky Ilonáról az Európa Kiadónál megjelent kötetében. Találó ez a néhány mondat, több szempontból is. Medveczky Ilona bár nem jelmezben, vagy estélyi ruhában jelent meg a könyv bemutatóján a Gundelben, mégis lehengerlő hatást keltett. Szemtelenül rövid szoknyája pedig a lényeget fejezte ki, azt, hogy Medveczky Ilona, a táncosnő sohasem provokálni akart, hanem hatni, és ezt a gazdag és kalandokkal teli pályáján mindig meg tudta tenni.
Őt, mint elmondta, mindig a hivatása vezérelte. Sok kérője és rajongója volt szerte a világban, de igazából ő hosszú évtizedeken át a tánccal járt jegyben. Erről szól tulajdonképpen Karizs Tamás több mint 350 oldalas könyve. A szerző, akinek ez a hatodik kötete, évtizedek óta baráti viszonyban van Medveczkyvel, ez érződik is a hosszú, csaknem húsz fejezetnyi beszélgetésből. A párbeszédes interjú azonban egyáltalán nem belterjes, vagy üzengető. Olyan, mint a méltán ünnepelt táncosnő. Szenvedélyes, önazonos, őszinte.
Egy sok váratlan sztorival teli, izgalmas élettörténet bontakozik ki a könyvből. Egy kőbányai szoba-konyhából elinduló lány táncolni kezd, a balettintézetben diplomát szerez, és egy rövid pécsi társulati tagság után meghódítja az éjszakai mulatókat, bárokat. Először külföldön, majd Magyarországon, ahol Medveczky szerint ötvenhárom műsoros éjszakai hely működött, de ahogy ő fogalmazott, a rendszerváltás valamennyit bekebelezte. „A revüt nálunk én teremtettem meg és velem ért véget” – mondta rá jellemzően a könyvbemutatón. Rónai Egon arról is kérdezte, hogy mitől tartjuk őt dívának? Erre születni kell – derült ki a válaszból, bár a táncosnő szerint ezt hosszú érési folyamat előzi meg, ráadásul a szülei, főleg az édesapja féltették ettől a pályától, de ő mégis megmutatta, hogy helyt tud állni és nem hagyja, hogy bármilyen értelemben kiárusítsák. Mindig volt benne kellő tartás és szorgalom, hogy ne süllyedjen el, illetve ne kallódjon el az éjszakai élet zűrzavarában. Ő még tudott valódi sztár lenni, kapott házat, hajót, sok virágot. Mégsem szállt el, tudta, hogy csak alázattal és önmérséklettel tud talpon maradni. Azt is tudta, hogy végső soron csak magára számíthat. Hiába veszik körül sokan, végül egyedül marad. A szembenézés viszont messze pozitív. Ez a kötet néhány utolsó mondatából pontosan kiderül: „Minden gyerek tervezget. A fiúk tűzoltók, vagy katonák szeretnének lenni, a lányok hercegkisasszonyok, vagy balerinák. Az álmok persze ritkán valósulnak meg. Hercegné lettem és balerina. Pedig nem hullott az ölembe semmi ingyen.” A részleteket pedig mindenképp érdemes elolvasni Karizs Tamás könyvéből.
Info: Karizs Tamás: Medveczky Ilona – Az örök díva. Európa Könyvkiadó, 2024
