Szijjártó Péter;Észtország;

Szijjártó Péter az uniós tagországok külügyminisztereinek brüsszeli tanácsülésén december 16-án

- Valóban más csapatban játszunk, én a békepártiban – üzente Szijjártó Péter az észt külügyminiszternek

A tárcavezető közölte, Margus Tsahkna jól látja a helyzetet.

Az észt külügyminiszternek igaza van, Magyarország valóban más csapatban játszik, méghozzá a békepárti csapatban – reagált Margus Tsahkna szavaira Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben.

A tárcavezető az Európai Unió és Albánia közötti kormányközi konferencia ülését követően újságírói kérdésre válaszolva reagált észt kollégája azon nyilatkozatára, amely szerint az az érzése, hogy a magyar külgazdasági és külügyminiszter „egy másik csapatban játszik”.

„A miniszter úrnak teljes egészében igaza van. Mi más csapatban játszunk, ő a háborúpárti csapatban, én meg a békepárti csapatban, tehát jól látja a helyzetet”

– jelentette ki.

Margus Tsahkna előző nap az EU-s külügyi tanácsülés után a grúziai szankciós javaslat Magyarország és Szlovákia általi megvétózásával kapcsolatban fogalmazott úgy:

„Immár csaknem két éve ülök ugyanazon magyarországi kollégával ebben a teremben. Megvan a saját álláspontjuk. Valószínűleg nem a mi csapatunkban játszanak, hanem egy másik csapatban.”

Sőt, addig ne vágassák le a hajukat, amíg ez meg nem történik.