Ukrajna;Orbán Viktor;EU-csúcs;orosz-ukrán háború;

- EU-csúcs: Továbbra is eltökéltek Ukrajna támogatása mellett, a béke feltétele, hogy Oroszország befejezze a háborút

Orbán Viktor továbbra is úgy vélte, hogy az ortodox karácsonyra javasolt tűzszüneti kezdeményezésének van létjogosultsága.

Az állam- és kormányfők csütörtöki brüsszeli tanácskozásán a résztvevők megerősítették, hogy továbbra is eltökéltek Ukrajna támogatása mellett. Erről António Costa, a vezetői testület elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke beszélt az ülést lezáró sajtóértekezleten, amelyen részt vett Orbán Viktor, az EU Tanács soros elnökségét betöltő Magyarország képviseletében.

A kormányfő azt mondta, hogy az elmúlt fél évben számos eredményt értek el Bulgária és Románia schengeni csatlakozásától a bővítési folyamat előrelendítésén át a közös agrárpolitikai jövőjéről szóló közös nyilatkozat elfogadásáig. A magyar elnökségről elismerően szólt a bizottsági elnök is, külön kiemelve, hogy az elmúlt félévben sikerült elfogadni az Oroszország elleni tizenötödik szankciós csomagot és a zárolt orosz vagyonból származó hitel felhasználásáról szóló megállapodást.

A magyar miniszterelnök közölte, hogy Ukrajna ügyében nem a huszonhetek, hanem a saját nevében próbált eljárni, és továbbra is úgy vélte,

hogy az ortodox karácsonyra javasolt tűzszüneti kezdeményezésének van létjogosultsága.

A Financial Times tudósítója megkérdezte Orbánt, miért nem kéri meg “jó barátját”, Donald Trumpot, hogy az Egyesült Államok adjon ugyanolyan biztonsági garanciákat Ukrajnának, mint amilyeneket Magyarország számára is biztosít, hogy Putyin végre befejezze az ukrán városok bombázását. A miniszterelnök nem válaszolt, helyette arról beszélt, hogy a harctéren nincs megoldás, helyette a diplomáciának és a tárgyalásoknak kell teret adni.

Megkerülte az egyenes választ arra felvetésre is, hogy a “békepárti” Magyarország küldene-e békefenntartókat Ukrajnába, ha életbe lépne a tűzszünet. 

Az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktor szavaira reagálva azt mondta: Putyin totális háborút indított Ukrajna ellen, és a béke feltétele, hogy Oroszország befejezze a háborút.

- Meg kell állapodnunk a sorrendben. Az első lépés, hogy Ukrajna erős pozícióba kerüljön, hogy a konfliktusnak olyan módon sikerüljön véget vetni, ami a számára is előnyös. Ezután tárgyalhatnak a békéről, és megvitathatják, hogy mi szükséges a béke fenntartásához.

Ez a helyes sorrend, nem pedig fordítva. Ami Ukrajna számára fontos, az a helyes sorrend

 - mondta záró sajtóértekezletén Alexander de Croo belga kormányfő. 

A színész is reagált arra, hogy Tarr Zoltánnak, a Tisza Párt EP-képviselőjének feleségét a tárcavezető kirúgta a minisztériumból.