Az utóbbi esztendőkben minden választási év előtt figyelmeztettünk arra: sorsdöntő esztendő elé néz az Európai Unió. Így volt ez legutóbb éppen tavaly ilyenkor is, amikor szuper választási év elé néztük, köztük az európai parlamenti voksolással. Pedig tavaly decemberben azt még nem is lehetett előre tudni, hogy a franciák is az urnákhoz járulnak majd júniusban és júliusban. A három keletnémet szeptemberi választás azonban nem sok jót sejtetett már akkor sem, hiszen a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért (AfD) az országnak e részén népszerű. Mindazonáltal azt lehetett remélni, hogy 2025-ben békésebb esztendő vár az EU-ra is, ámde ez az esztendő szintén kiemelkedően fontos lesz a kontinens szempontjából, és még inkább jobbra tolódhat az EU.
Bár még nem hivatalos a következő német parlamenti választás időpontja, majdnem biztosra vehetjük, hogy a parlamenti pártok megállapodásának megfelelően február 23-án rendezik majd meg.
A német törvényhozás által tartott bizalmi szavazáson december 16-án bukott meg Olaf Scholz kormánya. Hivatalosan a választási kampány januárban kezdődik, a pártok azonban voltaképpen már hónapok óta próbálnak a választókra hatni.
Megbukott Olaf Scholz kormányaFriedrich Merz, a keresztény uniópártok kancellárjelöltje a voksolás egyértelmű favoritja: nagy esélye van arra, hogy Scholzot kövesse a szövetségi kormányzat élén. A CDU elnöke egykor Angela Merkel nagy bírálója volt. Nem volt ínyére a korábbi kancellár centrista és befogadó menekültpolitikája. A kettejük közötti viszony azonban nem csak emiatt volt feszült: Merkel sem kedvelte a bonviván hobbipilótát. Merz azonban az ellenzék vezetőjeként pragmatikus politikát folytatott, s nem csak kiállt Ukrajna támogatása mellett, hanem még látványosabb intézkedéseket várt volna el a kormánytól. Nemrégiben Kijevben személyesen is találkozott Volodimir Zelenszkij elnökkel.
A választás nagy kérdése nem is az, hogy ki lesz a következő kancellár, hanem inkább az, kire számít majd koalíciójában Merz.
Elvileg adná magát egy a CDU/CSU és az FDP alkotta koalíció, de a liberálisokat egyedül az INSA ügynökség látja a leendő parlamentben, más közvélemény-kutatók szerint kiesik a Bundestagból. A legvalószínűbb a nagykoalíció lesz az SPD-vel, bár a szociáldemokratáknak nem biztos, hogy rosszat tenne a nem túl fényesen sikerült kormányzati időszak után az ellenzéki szerep. Merz mindenesetre kategorikusan kizárt mindenfajta koalíciót a szélsőjobb AfD-vel. S épp ez a választás másik nagy kérdése: hogyan szerepel majd a szélsőjobb? Az EU legfontosabb államát, Németországot sokan Európa beteg emberének tartják, ezért is lenne fontos, hogy Berlin új erőre kapjon.
De Franciaország helyzete sem irigylésre méltó a magas államadósság és a bizonytalan politikai helyzet miatt. Az ország képtelen egyről a kettőre jutni, egy helyben toporog. Mindezt Emmanuel Macron elnök személyes népszerűtlensége is tetézi. Mivel sem a baloldal, sem az elnök által fémjelzett centristák, sem Marine Le Pen szélsőjobb pártja nem rendelkezik többséggel a parlamentben, szinte reménytelennek tűnik stabil kormányt életre hívni. Michel Barnier-nek ez nem is sikerült, kénytelen volt nem egészen három hónap után bedobni a törülközőt. Az általa vezetett, a Macron-tömb és a Republikánusok alkotta kormány a szélsőjobb szavazataira volt utalva, de Le Pen pártja az első fontosabb szavazásnál megvonta tőle a bizalmat. Most Francois Bayrou-n a sor, hogy a balközéptől a jobbközépig bezárólag egy konszenzusos kabinetet hívjon életre, de ez is szinte reménytelen vállalkozásnak tűnik. Az alkotmány értelmében legkorábban júliusban lehet előrehozott választást rendezni, s a mostani viszonyok miatt könnyen lehet, hogy az idő előtti voksolás elkerülhetetlen lesz. De mi van akkor, ha már nem működik a republikánus front, s az esetleges voksolás második fordulójában a szélsőjobb nyer? Egyáltalán nem kizárt ez a forgatókönyv. Európa joggal aggódhat.
Miniszterelnököt kap karácsonyra FranciaországDonald Tusk lengyel kormánya ugyan igyekszik visszaterelni az országot a demokrácia útjára, ez azonban nem olyan egyszerű feladat. Többek között azért, mert Andrzej Duda elnök rendre megvétózza a kabinet döntéseit. Duda a tavaly megbukott Jog és Igazságosság (PiS), Jaroslaw Kaczynski pártjának „maradványa”, ott tesz keresztbe a kabinetnek, ahol csak tud. A Duda korszak azonban véget ér, májusban elnökválasztást rendeznek, a hivatalban lévő államfő már nem indulhat újra. A PiS Karol Nawrocki történészt indítja, aki minden bizonnyal folytatná Duda politikáját. Tusk pártja viszont Rafal Trzaskowski varsói polgármesterrel próbál szerencsét, aki a legutóbbi voksoláson alulmaradt Dudával szemben. A közvélemény-kutatások egyelőre a varsói városvezető fölényét mutatják, de szakértők rámutatnak: korai még az esélylatolgatás, mert hátrányt jelent Trzaskowski számára, hogy miközben a fővárosban népszerű, vidéken kevésbé kedvelik.
Szintén fontos választást rendeznek várhatóan 2025 szeptemberében Csehországban. Egyelőre valóságos csoda kellene ahhoz, hogy megakadályozzák a populista Andrej Babis visszatérését a hatalomba, akinek pártja, az ANO egy frakcióban ül a Fidesszel az Európai Parlamentben a Patrióták Európáért képviselőcsoportjában. Bár Babis visszatérése esetén aligha tud olyan illiberális államot létrehozni hazájában, mint Orbán Viktor Magyarországon, sok borsot törhet Brüsszel orra alá, kivált, ha a fontos uniós szavazásoknál létrejönne egy koalíció a magyar, a cseh és a szlovák miniszterelnök között. A leendő prágai parlament erőviszonyait megjósolni próbáló Mandáty nevű portál 70-96 képviselői helyet jövendöl Babis pártjának a 200 tagú alsóházban. Ha az ANO összefogna a szélsőséges Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) nevű erőteljesen euroszkeptikus párttal, akkor együttesen stabil többségre tennének szert. De ez nem minden, bekerülhet a parlamentbe az Eskü és Autósok nevű szélsőjobb politikai erő is, amely az EP-ben szintén a Patrióták frakciójának tagja. Egyelőre túl nagy derűlátással nem érdemes az EU-nak a cseh választás elé néznie.
A félelmetes ismeretlen
Románia nem az Európai Unió egyik vezető állama, mint Németország vagy Franciaország, 2025-ben mégis talán a várhatóan jövő tavasszal megismételt román elnökválasztás lesz az euroatlanti közösség egyik legnagyobb próbatétele. Az eseménysor ismert: az EU- és NATO tagállam Romániában a november 26-i elnökválasztás első fordulóját egy olyan neofasiszta, NATO- és Európai Unió ellenes jelölt nyerte meg, aki a mai Európa és a Nyugat minden alapértékét elutasítja és az orosz társadalmi-politikai modellt tartja követendőnek. Az általa képviselt jövőkép inkább múltkép, ennek ellenére a szektaguruként és valóságos Messiásként fellépő Calin Georgescut több mint 2400000 román választópolgár szavazta meg. Nem mellékes, hogy ezen szavazók jórésze Nyugat-Európában élő és dolgozó román, vagyis abból a választói csoportból került ki, amely mindmáig az Európa-barát, elkötelezetten nyugatos, általában jobbközép és progresszív pártokra és jelöltekre szavazott.
A döbbenetes román elnökválasztási eredmény és annak fokozatosan feltárt, egészében máig ismeretlen háttere nem román, hanem európai probléma több szempontból is, amelyre közös megoldást kell találnia a demokratikus államok közösségének. Ellenkező esetben a közös Európa fokozatos széthullása megállíthatatlan, az emberi jogok tiszteletbentartására épülő demokratikus jogállamok, liberális demokráciák helyét fokozatosan tekintélyelvű vezetésű szélsőjobb uralta autokráciák vehetik át. Ennek jeleit már nem csak Magyarországon és Szlovákiában láthatjuk, hanem - amint a fenti írásunk is jelzi - a bejáratott régi nyugati demokráciákban is aggasztóak a jelek.
Az egyre agresszívebb orosz befolyásolási technikák és a közösségi média manipulálása jelentette veszély a Brexit óta több mint elmélet. A román választás pedig bebizonyította ennek a párosításnak a félelmetes gyorsaságát és hatékonyságát is, azt, hogy a Kreml nemcsak olyan, az Unión és NATO-n kívüli országokban, mint például Moldova vagy Georgia/Grúzia képes káoszt és instabilitást okozni, hanem a NATO számára létfontosságú államokban is.
Mivel a román elnökválasztás manipulációja nemcsak a román államapparátus és titkosszolgálatok csődje volt, hanem összeurópai uniós és NATO biztonsági csőd volt, vélhetően tavasszal nem fog megismétlődni.
Ez azonban még nem garancia arra, hogy Romániában sikerül megfékezni az immár nyíltan neofasiszta, szuverenista, demokrácia és Nyugat-ellenes térhódítást. Megtörténhet, hogy immár szabad, külső beavatkozás mentes elnökválasztáson is egy Európa ellenes „békepárti, szuverenista” szélsőjobb jelölt diadalmaskodik.
Az orosz hibridháború hatékonyságát már a Brexit is jól mutatta. A Kreml ugyanis a jól bevált régi szovjet (és általános titkosszolgálati) módszert alkalmazza: nem területet, hanem befolyási övezetet akar. Ehhez elegendő az első lépés sikerét biztosítani – káoszt és politikai instabilitást okozni az adott országban. Ebben a törekvésében kiváló segítséget kap a közösségi médiától, amelynek „algoritmusait” hírhedt és félelmetes troll- és hackerhadserege kiválóan képes az orosz érdekek szolgálatába állítani. Ezen túlmenően ott van a hosszú távú stratégia – a román elnökválasztásra aktivált több mint 25 ezer TikTok fiókot például 2017-2018-ban hozták létre és mindeddig altatták -, no meg a pénz. Az orosz anyagi szál, érdekeltség minden európai szélsőjobb párt mögött közvetve vagy közvetlenül felsejlik, nagymértékben besegítve az autoriter belső erőknek pozícióik megszilárdításában.
Az orosz hibridháborús stratégia alapja ugyanaz, mint a populista pártoké- a demokratikus intézmények iránti bizalom leépítése, az igazság és a korábbi társadalmi alapértékek relativizálása dezinformáció és konteók révén, a „mi a nép” és az „ők, a népellenes elit” szembeállítása.
Ha Romániában nem sikerül tető alá hozni az Európa-koalíciót, a minden demokratikus pártot magába foglaló nemzeti egységkormányt és demokrata államfőt választani, az dominóhatást eredményezhet az Európai Unió egészében.
