Lázár János;Orbán Viktor;Magyar Péter;kegyelmi botrány;TISZA Párt;

- Lázár János szerint Novák Katalin és Varga Judit többre tartotta magát annál, mint amire abban az életszakaszban érdemes lett volna

„Tök mindegy, mi van, ezt nem írhatod alá. Ha mégis meghülyültél, és aláírod, akkor ott az igazságügyi miniszter, aki azt mondja, a köztársasági elnök megzakkant, biztos, hogy nem ellenjegyzem. Ezért van odarakva, biztosítékul” – mondta a miniszter a kegyelmi botrányól. Hozzátette, Magyar Péter meglovagolta a hangulatot, most pedig már „nagy emberek rátették a kezüket a vállára”.

Keményen nekiment Novák Katalinnak és Varga Juditnak Lázár János a Beköltözve Hajdu Péterhez című műsorban – írja a 444.

A portál szerint az építési és közlekedési miniszter a kegyelmi botránnyal kapcsolatban egyetértett azzal, hogy ez volt a legdurvább ügy a Fidesz számára, és hogy még mindig ezt nyögik. Úgy vélte, Novák Katalin nagyon súlyos politikai hibát követett el, és nem volt más választása, mint lemondani. Szerinte az is baj, hogy nem derült ki, miért írta alá a kegyelmi kérvényt.

Arra a kérdésre, hogy Balog Zoltán volt miniszter, református püspök felelősségéről miért nem beszéltek (ő javasolta Nováknak, hogy adjon kegyelmet Kónya Endrének), Lázár azt mondta,

„nem világos, mi Balog Zoltán felelőssége, ő nem írt alá semmit. Attól, hogy neked van egy tanácsadód, még nem azt jelenti, hogy neked alá kell írni.”

Lázár János egy lelkésznél máshova teszi a jót és a rosszat, a hibát és a számonkérést. A köztársasági elnök vagy az igazságügyi miniszter – aki az elnök papírjait és döntéseit ellenjegyzi – más. „Ha a köztársasági elnök véletlenül hülyeséget csinál, nem jegyzem ellen. Ez a fordulópont. A lelkész az emberért felel, a köztársasági elnök az egész országért. Az igazságügyi miniszter meg a köztársasági elnök döntéséért.” Senki sem tartott revolvert a fejéhez, hogy aláírja – utalt Novákra.

Lázár János azt mondta, ha egy politikus olyan közösséghez tartozik, és maga is hirdeti, hogy a család a legfontosabb érték, minden más másodlagos, akkor „ebben a kérdésben nem lehet hibázni”.

„Ilyen ügyben mindegy, hogy ki mit mond, mit mondott volna a kormány, egy lelkész, vagy a kegyelemben részesített felesége, te vagy az államfő, te képviseled és szimbolizálod az egész nemzetet. Te vagy felelős ezért az országért. Ezt nem írhatod alá. Tök mindegy, mi van, ezt nem írhatod alá. Ha mégis meghülyültél, és aláírod, akkor ott az igazságügyi miniszter, aki azt mondja, a köztársasági elnök megzakkant, biztos, hogy nem ellenjegyzem. Ezért van odarakva, biztosítékul”

– fejtegette a tárcavezető. Lázár János szerint Novák Katalin és Varga Judit is túl ambiciózus volt, valószínűleg „többre tartották magukat annál, amire abban az életszakaszban érdemesek lettek volna”. Aki 40 évesen elvállalja a köztársasági elnökséget, az nincs tisztában a dolgok lényegével – vélte, majd arról beszélt, egy ilyen feladat a 60 éveseknek való, akik már elég tapasztaltak, és túl vannak sok szenvedésen, nehézségen.

Azt aláírja, hogy ez a Magyar Péter-jelenség origója, bár az első partizános interjú után nem volt téma a kormányülésen, mert „nem tűnt jelentős ügynek.” A kegyelmi ügy volt „ütős” – mondta Lázár.

Lázár János arról is beszélt, hogy szerinte Magyar Péter meglovagolta a hangulatot, de azt nem tudja, állt-e mögötte valaki. Most viszont már „nagy emberek rátették a kezüket a vállára.” Az európai elit, amelyik gyűlöli Orbán Viktort, azzal álmodik, hogy majd a fiatal gyerek lesz az új miniszterelnök, és végre leszámolhatnak Orbánnal – közölte Lázár, hozzátéve,

„ez is Orbán Viktorról szól, nem Magyar Péterről. Azért próbálják megemelni, hogy Orbánnak ártsanak.”

Szerinte Magyar Péter a rendszer egyik legnagyobb haszonélvezője volt, 2018 és 2022 között többet kapott a Fidesztől, mint ő. Itt az egzisztenciáról beszélt: „egy nagy állami cégnek volt a vezérigazgatója, sportolófeleségként”. Utána sérelem érte, „megvilágosodott”, és elkezdte őket gyalázni. „Ő a politikai közösség haszonélvezője volt, kifele vett a rendszerből.”

A miniszter úgy véli, a Tisza Párt elnöke az újdonság varázsa miatt tűnik hitelesnek. „Jön egy új csillag, és az új mindig szebb, frissebb, soványabb, divatosabb. Ő most egy divat, nem több ennél” – fogalmazott. Szerinte egyébként Magyarnak nincs mondása arra, mit csinálna Magyarországgal, a Fidesznek viszont van: munka, biztonság és rend lesz, mindenkit megvédenek. A Tisza Párt elnöke meg csak annyit mond, hogy a Fidesz „húzzon a picsába” – állapította meg.

A portál összefoglalója szerint Lázár János a műsorban arról is beszélt,

  • hajlik arra, hogy Menczer Tamásnak igaza volt, szerinte nem fair, amit Magyar Péter csinál az intézményekkel, a kiszolgáltatott emberekből csinál politikát, ráadásul vannak felújított intézmények is, ahova nem megy. „Jó, hogy felszívja magát az ember, hogy öreg, ne hazudozz. Tamás határozott volt.”

  • mindenki más alkat, de a nyilvános vita nehéz műfaj, ahhoz bátornak kell lenni. Ő is vitázna a Tisza Párt elnökével, de szerinte ott Magyar Péter alulmaradna.

  • a kormány nagy pofonsorozatot élt túl, csoda, hogy talpon vannak. A Magyar-ügy pedig azért jó, mert összerántja a Fideszt, szolidárisabbak a vezetők, mindenki küzd, verseny van.

  • nagy dilemma volt vele kapcsolatban a Fidesz alapítóiban, hogy csak magát építi, és hatalmat akar mindenáron, vagy tud-e az ország, a közösség érdekében dolgozni, van-e benne alázat. 2021-22-re látták, hogy nem csak ambíció van benne, hanem alázat és lojalitás, „nem támadok hátba senkit”.

  • Orbán Viktor a kezdetektől támogatta, minden ötletét, húzását mentette, a problémákat megpróbálta relativizálni. 20-21 éve van benne, hogy Orbánnal kialakult a köztük lévő szövetség, bajtársiasság, aminek vannak könnyebb és nehezebb szakaszai is.

  • Orbánon kívül is vannak szövetségesei, sokakkal van jóban, az bullshit, hogy utálják. A függetlenségét, szuverenitását megtartja, és azt mond, amit gondol. Szerinte ez erősíti a Fideszt, az egy kaptafa vonal neki nem jön be.

  • Orbán Viktor miatt lépett be a Fideszbe, azok közé tartozott, akik „a 90-es évek szupersztárjáért”, Orbán Viktorért rajongtak.

„Nem tartok, de van ilyen forgatókönyv is” – válaszolta Lázár János arra, nem tart-e attól, hogy bukni fog a kormány 2026-ban. Úgy folytatta, minden választásban benne van ez, nincs előre lefutott meccs. A miniszter már korábban bejelentette, hogy 2026-ban nem indul a választáson egyéni jelöltként. A műsorban úgy fogalmazott, ha megy egyáltalán a Parlamentbe, akkor listáról fog bekerülni.

A vezérigazgató jelenleg bruttó 4 millió forintot kap, míg az üzletágvezetők 3 millió felett keresnek.