Sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a Békéscsabai Tankerületi Központnál, miután több, a tankerülethez tartozó iskola pedagógusa nem kapta meg a járandósága egy részét – írja a Magyar Narancs.
A lap az év utolsó napjaiban több, köztük az ügyben érintett személyektől kapott információkból úgy értesült, hogy a rendőrség eljárást folytat a Békéscsabai Tankerületi Központhoz köthető bűncselekmény miatt. Azt írják, a sikkasztási ügy több orosházi és Orosháza környéki, valamint a mezőkovácsházi járás állami fenntartású oktatási intézményeit érintheti.
A Magyar Narancs úgy tudja, hogy a történtekkel összefüggésben a rendőrség tanúként már több pedagógust is meghallgatott, és tanáronként 200 ezer és legalább egymillió forint közé tehető az az összeg, amelyet az érintettek nem kaptak meg.
Az eljárás tényét a tankerületi igazgató is megerősítette. Bánki András azt közölte a lap megkeresésére, hogy „a Békéscsabai Tankerületi Központ belső ellenőrzése során bűncselekmény gyanúját észlelte egy ügyintéző esetében. A tankerületi központ a feljelentést megtette, valamint a kormánytisztviselő kormányzati szolgálati jogviszonyát azonnali hatállyal megszüntette”.
Azt azonban nem tudni, hogy pontosan hány tanárt és mekkora összeggel károsított meg a vélhetően pénzügyi területen dolgozó munkatárs. Bánki András hozzátette:
a tankerületi központ a pedagógusoknak járó összeget megtéríti, ezt a későbbiekben fogják peres eljárás során visszakövetelni az érintettől.