Az ünnepek előtt az Alkotmánybíróság kimondta, nem lehet népszavazás az olimpiarendezés kérdésében, pedig előtte a Kúria erre lehetőséget adott. Értelmezhető úgy a döntés, hogy meggátolták annak lehetőségét: a főváros lakosai határozhassanak arról, akarnak-e 2036-ban vagy 2040-ben Budapestre ötkarikás játékokat?
Minthogy nem vagyok alkotmányjogász, erre megalapozott válaszom nem lehet. Ellenben osztom a Magyar Olimpiai Bizottságnak és azoknak az olimpikonoknak az álláspontját, akik beadták az AB-hoz a Kúria döntése elleni felülvizsgálati kérelmet. Ugyanis jelenleg mindenki kizárólag érzelmi alapon viszonyul a rendezéshez.
Sorakoztassuk fel az érveket, ellenérveket, legyen társadalmi diskurzus a kérdésben? Ezt mondja a MOB is.
És ez teljesen jogos elvárás. Az olimpiarendezés rendkívül tág, sok területet érintő kérdéskör. Egy átlag embernek annyi összbenyomása van a játékokról, hogy négyévente leül a tévé elé, és megnézi az őt érdeklő sportversenyeket.
De hogy pontosan mivel jár házigazdának lenni, milyen költségekkel, esetleg áldozatokkal kell kalkulálni, milyen hozadékai és következményei lesznek, arról nem sok fogalma van.
Így a vita érzelmi alapú, a rendezés megítélése a pártpreferenciákkal konvergens: a kormányt támogatók szerint érdemes volna belevágni, míg az ellenzék ellenzi a rendezést. Ahogy az ország egészében, úgy e kérdésben is teljesen megosztottak vagyunk.
Nehezen látom, hogyan jöhetne létre társadalmi disputa a kérdésben, egy olyan országban, amelyben másfél évtizede agymosást folytat a propagandagépezet.
A félelmet magam is osztom. De ha komolyan gondolja a kormány és a MOB, hogy csak akkor érdemes belevágni, ha társadalmi konszenzus születik, akkor ahhoz elengedhetetlen minden oldalról megvitatni a várható hozadékokat, veszélyeket. Ez úgy nem működik, hogy a kormánysajtó csak a pozitívumokat citálja, a független sajtó meg csak a negatívumokat. Tisztában kell lenni a valós kockázatokkal. Mindenesetre tartok tőle, a polarizáltság olyan mérvű, hogy az emberek annak fognak hinni, akinek a „pártján” állnak.
Nem lehet népszavazás az olimpiáról, az Alkotmánybíróság megsemmisítette a Kúria végzésétÖn ellenzéki attitűddel közelít a rendezéshez?
Mint minden, vagy legalábbis a legtöbb tudományban élő ember, én is az objektív kép kialakítására törekszem.
És miként látja: meg lehet rendezni rentábilisan egy olimpiát?
A válasz egyértelműen nem! Három olimpia kivételével egyik sem volt nyereséges. 1984-ben, Los Angelesben megvolt szinte a komplett infrastruktúra, hasonló volt a helyzet 1996-ban, Atlantában, valamint 2000-ben, Sydney-ben. Utóbbi kettő éppen nem lett veszteséges.
Ezek tények?
Természetesen. Az olimpiarendezés alaposan kutatott terület, sok szakember foglalkozik vele. Főleg az ötvenes, hatvanas évek játékai óta vannak széles körű adataink, ezek alapján állítható: egy átlagos olimpia reálértéken cirka 8 milliárd dollárba kerül. Szocsi extrém kivétel, egy autoriter országban a pénz presztízsberuházások esetében abszolút nem számít. Jóllehet London és Párizs is drága volt.
Ha jól számolom, a nyolcmilliárd dollár az 3200 milliárd forint, ugye?
Igen. 2024 november végéig épp ennyi volt a költségvetési hiány, az éves végösszeg pedig a decemberi adatokkal ez jócskán magasabb lesz.
A kormány ilyenkor felhozza, hogy a szervezési költségekhez hozzájárul a NOB.
Mintegy a kiadások harmadát állja, az eseményhez szorosan kapcsolódó operatív költségeket finanszíroz, infrastrukturális fejlesztéseket nem.
Karácsony Gergely: Az olimpia csak egy eszköz, ha nem működik, keresek másikat – Videó!Fürjes Balázs, aki 2011 és 2022 között a kiemelt budapesti fejlesztések kormánybiztosaként dolgozott, ma pedig a NOB tagja, az ősszel úgy nyilatkozott a Népszavának: az olimpiarendezés katalizátora lehet a fővárosi fejlesztéseknek, az elvégzendő feladatokat kénytelenek leszünk időre megcsinálni.
Ez vitathatatlan, ha megvan az elhatározás, az ütemezés felgyorsíthatja a feladatok elvégzését.
Csak azt nem értem, ha egyébként is meg kell csinálni a fejlesztéseket, miért kell ehhez olimpia?
Ez egyfajta értékválasztás, nem szükségszerű olimpia ahhoz, hogy normális útvonalon lehessen kijutni egy világszínvonalú repülőtérre, vagy hogy az M3-as és az M4-es metróvonalat, további vasúti és HÉV-vonalakat modernizáljunk, netán rendbe tegyük a kórházakat.
Van erre pénze az országnak?
Nem vagyok makroközgazdász, de általában arra van pénz, amire akarjuk, hogy legyen. Át lehet csoportosítani máshonnan, de véleményem szerint ez az összeg a szociális ellátórendszerben jobb helyen lenne jelenleg.
Fürjes Balázs: NOB-tagként nem feladatom részt venni a napi politikai vitákban, az olimpiai népszavazás ötlete csalókaA rendezés segíthet fölpörgetni a gazdaságot?
Görögország mérete, lélekszáma, gazdasági ereje a leginkább hasonló a miénkhez, az ottani államcsőd legalábbis kételyeket kellene ébresszen bennünk.
Fürjes Balázs állítja, az athéni rendezés és a csőd között nincs összefüggés.
Objektíven ezt az állítást nem tudom megerősíteni. A szakirodalomban dokumentált ténykérdés: ugyan nem kizárólagos, de egyértelmű volt a hatása. Nőtt Athénban a GDP, csökkent a munkanélküliség, ugyanakkor, minthogy jobbára hitelből finanszírozták, emelkedett az államadósság.
Az is visszatérő érv, hogy a nagy sportesemények hosszú távon jelentős hasznot hoznak a turizmus által, nem mellékesen a nemzeti öntudatra is jótékony hatással vannak.
A turizmussal kapcsolatos toposz megítélése a tudományos irodalomban, maradjunk annyiban, ellentmondásos. Egyfelől létezik a kiszorítási hatás, ami azt jelenti, hogy a sportturizmus kiszorítja a nem sportérdeklődésű látogatókat. Párizsban például az egekbe emelkedtek az árak a játékok idejére, arra számítva, hogy a turisták majd bármit megvesznek, bármilyen szolgáltatást megfizetnek. A többletkiadás – valamint a szokásosnál is nagyobb zsúfoltság – viszont sok utazót eltántorított.
Másfelől ezeknek az eseményeknek nincs hosszú távon kimutatható turisztikai hatása, maximum 1-2 év. Ezért is szokták javasolni a házigazdáknak, hogy az olimpia előtt és után rendezzenek a helyszínen egyéb versenyeket. Éveken át érdemes a sportturizmust pörgetni. Erre jó példa a dél-koreai Kvangdzsu, amely ugyan olimpiát még nem rendezett, de a sportélet visszatérő házigazdája.
A nemzeti öntudatra egyébként szintén rövid távú a jótékony hatása. Olyan ez, mint amikor a futball-drukker jobb kedvűen megy hétfőn munkába, és ott produktívabb, ha hétvégén nyert a csapata. De szerdán már más a helyzet.
Ezek után a fő kérdés: Budapest vágjon bele?
Nézzük, mi az, ami adott. Az első a know-how. Az elmúlt évtizedben a térségben egyedülálló mennyiségű tapasztalat halmozódott fel a sportszövetségek, sportirányítási szervek oldalán, rengeteg nagy viadalt, világbajnokságokat, Eb-ket rendeztünk. A másik az infrastruktúra, ami két részből tevődik össze, a sport-, illetőleg az általános közlekedési és kiszolgáló létesítményekből. Az utóbbiban látok hiányosságokat, márpedig előbbi mit sem ér az utóbbi nélkül. Itt érdemes Karácsony Gergely főpolgármester szerepéről szót ejteni, aki – meglátásom szerint – nem egyértelműen kötelezte el magát az olimpiarendezés iránt, hanem fölvetette, érdemes megvizsgálni, az olimpia hozzá tud-e járulni a város fejlődéséhez, és mi szükséges a flott megrendezéséhez.
Závecz Research: A budapestiek háromnegyede támogatja, hogy elinduljon a közös gondolkodás az olimpiárólGyanítom, az egeket verdeső korrupciós indexek, hogy nálunk egy futballstadion általában 70 százalékkal drágult az eredeti tervekhez képest, nem kimondottan oszlatják el a kételyeket.
Széles körű kutatási terület az a kérdés is, hogy a mega-sportrendezvények kapcsán hogyan alakul a korrupcióérzékelés. Világosan kijött, hogy az alatt az átlag hét év alatt, amíg egy város felkészül a házigazdai szerepére, folyamatosan emelkedik a korrupcióérzékelés. 1-2 évvel a rendezés előtt éri el a csúcspontját, és még utána is 4-5 év, mire visszaáll az eredeti állapotra. Ez minden város esetében így van. Ez egy szubjektív érzékelés, nagyjából mégis tükrözi a korrupció mértékének változását.
Mindenhol drágul az eredeti tervekhez képest a végösszeg?
Nem feltétlenül a korrupció miatt. Hanem, mert egyfelől a politika nem akarja azonnal eltántorítani a lakosságot kirívóan magas számokkal: tendenciózusan alultervezik a kiadásokat. Másfelől szinte lehetetlen is a költségeket előre jól megbecsülni. Párizsban 40 százalékos volt a drágulás, de a mediánérték az összes olimpia esetében 118 százalék! Igaz, ebben persze benne van Szocsi is. Az autoriter országokban a megtérülés sokadlagos szempont.
Ha már Párizs is másfélszeresére drágult, sok értelmét nem látom a társadalmi diskurzusnak.
Az vitathatatlan: egy olimpia olyan volumenű esemény, annyi kockázattal, rengeteg bizonytalansági tényezővel jár, hogy gyakorlatilag képtelenség minden tényezővel előre számolni. Megfigyelhető jelenség ugyanakkor, hogy a politika által megrendelt hatástanulmányok inkább a megrendelő szájíze szerint készülnek. Mégis, amennyire lehet, minden lehetséges kockázatot meg kell próbálni előzetesen felmérni. Aztán ehhez képest több lehetséges, költségdrágulással számoló forgatókönyvet kialakítani, és akkor eldönteni: vajon ez megéri-e nekünk?
Az Orbán-kormány jövőre minden négy forintból egyet elvesz Budapesttől, miközben éppen az olimpiarendezéshez akarja elnyerni a főváros támogatásátPaár Dávid
1984-ben született Győrben. 2013-ban PhD-zett, szakterülete és kutatási témája a sportközgazdaságtan, de foglalkozik a fizikai inaktivitás nemzetgazdasági terheivel és a társadalom sportfogyasztásának vetületeivel is. Tagja a Magyar Tudományos Akadémia köztestületének, a Magyar Sporttudományi Társaságnak, a Magyar Edzők Társaságának, illetőleg korábban dolgozott a Magyar Asztalitenisz Szövetség főtitkáraként és sportigazgatójaként is (sőt, edzőként ugyancsak). Jelenleg a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Fizioterápiás és Sporttudományi Intézetében, illetőleg a Soproni Egyetem Lámfalussy Sándor Közgazdaságtudományi Kar Közgazdaságtani és Társadalomtudományi Intézetében oktat.
