„A politikai aktivizmusnak az a formája, amelyet munkatársunk gyakorolt, ellentétes a MÁV-csoport etikai szabályaival és évtizedes gyakorlatával, így megalapozhatta volna akár az érintett munkavállaló azonnali elbocsátását is. Külön, határozott kérésem volt, hogy ez ne történjen meg” - közölte az építési és közlekedési miniszter a Blikk érdeklődésére.
A lap azt követően kereste meg Lázár Jánost, hogy az MKKP egy, a vasúttársaságnál dolgozó aktivistája pár nappal ezelőtt a batidai vadászkastélynál az úttestre felfestette, merre található a tárcavezető birtoka. „Ez a kastély egy különös hely. Elvileg bárki kibérelheti, de hogy odajusson, Lázár János földjein kell átvergődnie magát. Nemrég pedig 3 milliárd forintból újjáépítették azt az útszakaszt, ami az M43-as autópályát köti össze a kastéllyal, míg az út többi része szinte járhatatlan. Habár az útszakasz elkészült, ám hivatalos átadója nem volt és szerényen elfelejtették jelölni, hogy hova lehet eljutni rajta, így ezt javítottuk” - írták,Lázár és János névnapra időzítve az akciót. Válaszul a politikushoz köthető portál, a Promenád nyilvánosságra hozta nevét, lakcímét, valamint autója rendszámát.
A miniszter azt hangoztatta, kérése és elvárása, hogy valaki kizárólag politikai szimpátiája vagy aktivizmusa miatt ne akadályozza a cég munkáját. A véleménynyilvánításnak is van, kell legyen világos határa: az utasok lehető legjobb minőségben történő kiszolgálását politikai érdekből vagy céllal senki sem gátolhatja, hogy aztán a saját vélt igazát bizonygassa azzal - fogalmazott Lázár János, aki nem tért ki, hogy mit gondol a hozzá közel álló portál meglehetősen minden valószínűség szerint törvénysértő eljárására.
Lázár János abból a batidai vadászkastélyból kívánt boldog adventet, amelyet korábban simán letagadott, azt mondta, semmi köze hozzá