Még valamikor januárban robbant be az egyik felettesem az irodába azzal a mondattal, hogy van számomra egy jó témája, amiről írnom kellene. Egy 18 éves jogászhallgató fiú, aki elment Dél-Afrikába egy gepárdok etikus tenyésztésével foglalkozó szervezethez önkénteskedni.
Megkerestem őt, beszélgettünk, körülbelül két mondat után pedig már azt kérdezgettem tőle, hogyan juthatnék el én is oda, ahol ő volt. Minimum két hétre el a világ elől, hogy valami nagyon mást csinálhassak, mint a hétköznapjaimban.
Eldöntöttem, hogy a 2024-es évem és a megtakarításaim annak szentelem, hogy ezt megvalósítsam. Viszont akárkit kérdeztem arról, hogy van-e kedve velem jönni, mindenki nemmel válaszolt. Volt, aki egyenesen azt mondta, hülye vagyok, amiért fizetek azért, hogy elmenjek Afrikába fizikai munkát végezni, és még a legközelebbi barátaim is furcsán néztek az ötletemet hallva, pedig ők már ennél sokkal célratörőbb terveket is hallottak tőlem.
Az afrikai gepárdmentés ötletét viszont senki sem támogatta. A szüleim módszeresen kerülték a témát, valószínűleg az utolsó pillanatig abban reménykedtek, hogy előbb vagy utóbb felhagyok ezzel az őrültséggel. Én viszont júniusban megvettem a repülőjegyem és leadtam a jelentkezésem a dél-afrikai Bela Bela közelében található Cheetah Experience nevű szervezethez két hétre, október 22-től november 5-ig. Ettől nagyon bátornak éreztem magam. Olyannak, akinek nincs szüksége és nem is várakozik senkire, egyedül is nekivág a világnak.
