„Miniszterelnök úr, remélem jól bírja a meleget és az indiai fűszeres konyha is elnyerte tetszését. Csak egy kérdéssel zavarnám ebéd közben” - írta Facebook-oldalán kedden reggel a Tisza Párt elnöke.
Magyar Péter ebben ismertette a 444 azon cikkét, amelyről korábban már mi is hírt adtunk: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter három Svájcban, és Párizsban töltött éjszakája összesen 37 millió forintjába került a magyar adófizetőknek. A tárcavezető egyébként magángéppel utazott.
Két év alatt 132 milliót dobtak össze Nagy Márton utazásaira a magyar adófizetőkAz ellenzéki politikus megjegyezte, hogy most már azt is tudjuk, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter három repülőútja 264 millió forintba került, a fedélzeti szendvicsek pedig öt és fél millió forintot tettek ki.
Most már csak az a kérdés, hogy ön és a kísérete milyen repülővel érkezett a festői indiai tengerpartra pihenni? Honvédségi fenntartású géppel? Magángéppel? Vagy esetleg kereskedelmi járattal több átszállással? - tette fel a kérdést, megjegyezve, hogy a magyar embereknek joguk van tudni, hogy tízmilliós, vagy százmilliós költséget jelent-e számukra Orbán Viktor és családja „dzsungeltúrája” háborús veszélyhelyzet idején.
Hadházy Ákos: Csillagjóslással is foglalkozik az Orbán Viktor mellett feltűnő indiai orvos „Nem az a baj, hogy Orbán Viktor hosszabb időre szabadságra ment, hanem az, hogy megint ment a hazudozás, a sunnyogás”„Emlékszik még arra, hogy a 2002-es választást részben azért bukta el, mert az adófizetők pénzén elrepült Bostonba, hogy átvegyen egy díszdoktori kitüntetést (potom 32 millió forint)?”
- zárta sorait Magyar Péter.
Orbán Viktor a Blikknek egyébként azt mondta, utazását saját maga fizette. Az egyelőre nem derült ki, hogy vele tartó testőrei utazási költsége összesen mennyi volt.
„Makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!” – üzente Orbán Viktor Indiából, de arról, honnan van pénze az útra, nem beszélt