Ma már a legfanatikusabb brüsszeliták sem vitathatják, mert nem is tudják, hogy az Európai Unió versenyképessége rendkívüli mértékben romlott a közelmúltban, aminek az egyik legfőbb oka, hogy a földgázárak Európában jóval magasabbak lettek, mint versenytársaink esetében – kongatja meg a vészharangot keddi Facebook-posztjában Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter levezetése szerint „itt is igaz az az egyszerű közgazdasági tétel, hogy ha valamiből kevesebb áll rendelkezésre, akkor annak magasabb lesz az ára”.
A tárcavezetőnek az okokra is kész válasza van. Szerinte európai földgázárak növekedéséhez azonban leginkább a földgáz mennyiségét mesterségesen csökkentő intézkedések vezettek, mint az egyes földgázforrások szankciók általi vagy politikai kiiktatása, valamint egyes szállítási útvonalak elzárása. – Az is teljesen világos, hogy ezeknek a döntéseknek az európiai emberek isszák meg a levét. Mivel azonban az elmúlt években mi itt, Magyarországon nagyon sokat dolgoztunk annak érdekében, hogy minél több útvonalon tudjunk földgázt vásárolni, a magyar energiaellátás biztonságban van, még akkor is, ha az európai földgázpiac áremelkedései ránk is hatással vannak – utalt arra, hogy milyen jó is nekünk az orosz gáz, mégha sokat is fizetünk érte.
A posztból az is kiderül, hogy ki a hibás valójában a kormánypárti magyarázat szerint: „A legutóbbi áremelkedésekhez vezető fejlemény az volt, hogy Ukrajna megszüntette az orosz földgáz átszállítását saját területén Közép-Európa irányába. Amióta december közepén véglegessé vált az ukrán tranzitútvonal kiesése, 20 százalékkal nőtt a földgáz ára az európai piacon. Miközben tehát Ukrajna tagjelöltként az EU-ba igyekszik, egy újabb döntésével ismételten nehezebb helyzetbe hozta az európai gazdaságot.”
Szijjártó mindezt nem ukrán, hanem szlovák kollégájával, Juraj Blanárral vitatta meg, gyakorlatilag felszólítva Brüsszelt és Kijevet, hogy az EU és Ukrajna közötti társulási megállapodást mindkét félnek tiszteletben kéne tartania, márpedig ez a megállapodás rendelkezik az energiaszállítási útvonalak fenntartásáról is. A fideszes politikus hálát ad azért hogy évekkel korábban megépítették az Ukrajnát kikerülő Oroszország – Törökország – Bulgária – Szerbia – Magyarország szállítási útvonalat létrehozó Török Áramlat gázvezetéket, ahonnan mi is megkapjuk az orosz gázt. Szijjártó Péter arról a cseppet sem mellékes tényről említést sem tesz, hogy Orszország 2022 februárjában agressziót, háborút indított Ukrajna ellen, és arról sem, hogy tavaly márciusban a Népszava a KSH adatai alapján feketén, fehéren kimutatta: két év alatt 564 milliárd forint kár érte Magyarországot, amiért az Orbán-kormány a tőzsde helyett Putyintól veszi a gázt.
Két év alatt 564 milliárd forint kár érte Magyarországot, amiért az Orbán-kormány a tőzsde helyett Putyintól veszi a gáztÍgéreteket kapnak a magyar cégek, rezsicsökkentést nem, a gáz és az áram számukra szinte sehol máshol Európában nem ilyen drágaSzijjártó Péter józansága