Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását kezdeményezi a Demokratikus Koalíció (DK).
A párt frakcióvezető-helyettese, Vadai Ágnes mindezt egy olyan cikk nyomán közölte, amely lapunkban jelent meg. Ebben arról számoltunk be, hogy bár a nagy nyilvánosság ezt nem láthatja, továbbra is licitálni azokra a magyar katonai információkra, amelyeket az állami Védelmi Beszerzési Ügynökségtől (VBÜ) loptak el hackerek. Ennél többet azonban nem tudni, így azt sem, tett-e bárki is ajánlatot a kormányzati szerverekről letöltött dokumentumokért.
Tovább árulják az ellopott magyar katonai adatokatVadai Ágnes éppen ezért azt szeretné megtudni, hol hibázott az Orbán-kormány, ami miatt bűnözők lophatták el a magyar katonai titkokat. Mit tett a kormány az adatok visszaszerzése érdekében? Felvették-e a kapcsolatot más országok hatóságaival az ügy megoldása érdekében? – firtatja a politikus, aki szerint a magyar embereknek joguk van tudni a válaszokat, az Orbán-kormány nem titkolhatja el a felelősségét az egyik legsúlyosabb nemzetbiztonsági botrányban.
Hackerbotrány: hiába állítják, hogy a „katonai struktúrára vonatkozó” érzékeny adat nem került ki, az iratok közt lehetnek az Orbán-kormányra nézve kínosakAz ügy előzményei decemberre nyúlnak vissza, amikor kiderült, egy Inc. Ransomware nevű ismeretlen hátterű nemzetközi hackercsapat bejutott a VBÜ szerverébe, titkosították az ott lévő dokumentumokat, illetve letöltötték azokat. Később, hogy bizonyítsák, kezükben vannak a magyar katonai iratok a darkweben közzétettek két tucat képernyőfotót. Ezekből kiderült, hogy honvédségi beszerzések anyagaihoz, szervezeti információkhoz, a magyar haderőfejlesztési programhoz kapcsolódó iratokat sikerült megszerezniük. Összesen közel egy terabyte-nyi anyagot szereztek meg. Akkor a hackerek 5 millió dollárt kértek a magyar kormánytól az információkért. Mivel a kabinet vélhetőleg nem fizetett, a hackerek november végén licitet indítottak, amely egymillió dollárnál kezdődött.
Vadai Ágnes: Mintha szándékosan provokálnánk a szövetségeseinketCsak a honvédelmi bizottságot felejtették el tájékoztatni a VBÜ elleni támadásról, de Szalay-Bobrovniczky Kristóf szerint a hackerekkel szemben elvszerűen jártak el