ügyészség;NNI;nyomozás;tanulmány;hűtlen kezelés gyanúja;IX. kerület;Tokaj-Hegyalja;Magyar Turisztikai Ügynökség;

- Mégis nyomoznia kell az NNI-nek a Magyar Kertörökség Alapítvány oldalanként 226 ezer forintos tanulmánya ügyében

A Budapesti IX. kerületi ügyészség felülbírálta a ránézésre is durván túlárazott doumentum keletkezését nem vizsgáló rendőrségi döntést.

Hűtlen kezelés gyanúja miatt indult nyomozás a Magyar Kertörökség Alapítvány (MKA) tokaji tanulmányának 68 millió forintos, oldalanként 226 ezer forintba kerülő tokaji tanulmány ügyében – írja a 24.hu az ügy legújabb fejleményéről. Mint a lap kiemeli, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) tavaly novemberben ugyan elutasította a feljelentést, amit Polt Péter küldött meg az NNI-nek, ugyanis a legfőbb ügyész értékelte annak a DK-s Vadai Ágnes írásos kérdését. –  Budapesti IX. Kerületi Ügyészség 2025 január elején hatályon kívül helyezte a határozatot, így az NNI különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt idén elrendelte a nyomozást – tudta meg a portál.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a 24.hu tárta fel az ügyet. A lap az MKA által írt dolgozatot egy évig próbálta titokban tartani a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ), mígnem a bíróság a portálnak igazat adva a 68 millió forint közpénzért elkészített dokumentum kiadására kötelezte az állami szervezetet. Mint kiderült, a sokáig titkolt dokumentum oldalanként valóban 226 ezer forintba került, s a 68 millió forintot felemésztő 300 oldalas tanulmányt hivatalosan kevesebb mint négy hónap alatt készítették el, a 300 oldalnak több mint 10 százalékán, 30–40 oldalon csak kép szerepel. – A tanulmány négy részből áll, az első 136 oldal Tokaj-Hegyalja vizsgálatáról szól. Bemutatják a tájat, ismertetik a történetét, a kert- és borkultúra összefüggéseit. Ezt követően 40 oldalon keresztül osztrák, francia, olasz, svájci és spanyol helyszíneket mutatnak be.

Az MKA korábban nem reagált arra, hogy milyen kiadásokat fedeztek a 68 millió forintból, de lap által felkért szakértők egybehangzó véleménye az volt, hogy a mű nem összeollózott, de sok eredeti gondolatot, nagy újításokat nem találtak benne, az árát pedig túlzásnak tartották. A mostani cikk felidézi, hogy az MKA, amelynek kuratóriumi tagja Guller Zoltán, az MTÜ igazgatósági elnöke – évről évre sok száz milliós támogatásokat kap. Az alapítvány beszámolója szerint 2022-ben 554 milliós támogatást kapott a Kiss-Rigó László püspöknek is havi tiszteletdíjat fizető szervezet, 2023-ban már 843 millió forint közpénzhez jutott, és az összes bevétele megközelítette az egymilliárdot.

Azt nem tudni, melyik tárcavezető lenne az új gazda.