Lázár János;KRESZ;közúti baleset;

Két személyautó ütközött frontálisan kora reggel Pécsett 2025. január 7-én.

- Lázár János: Az év első 10 napjában 14-en haltak meg közúti balesetben

Az építési és közlekedési miniszter elmondta, hogy a kormány 2025-ben az új KRESZ-szel igyekszik majd „csökkenteni a balesetek számát és fókuszba helyezni a gyengébb védelmének fontosságát”.

„Az év első 10 napjában 14 ember vesztette életét közúti balesetben. Összesen 23-an sérültek meg ebben az időszakban, ebből öten súlyosan” – írta Lázár János péntek délután a Facebook-oldalán.

Az építési és közlekedési miniszter részvétét fejezte ki a balesetekben elhunytak hozzátartozóinak, a sérülteknek pedig mielőbbi felépülést kívánt. A tragikus hírek kapcsán azt írta, hogy a kormány 2025-ben a megújuló KRESZ-szel és korszerűsített szabályrendszerrel igyekszik majd „csökkenteni a balesetek számát és fókuszba helyezni a gyengébb védelmének fontosságát”.

Lázár János szerda délelőtt KözlekedésInfó címmel tartott sajtótájékoztatót. A miniszter többek közt arról beszélt, hogy bevezetik a késési biztosítás intézményét a tömegközlekedésben, valamint azt sem tartja kizártnak, hogy nemzeti konzultációt tartanak az új KRESZ-ről.

Magyar közpénzből csaknem nyolchektáros létesítmény készül, több pályával, létesítménnyel, szálláshellyel. Úgy tűnik, mégsem törnek a csúcsig, mert csupán a szlovák másodosztályhoz szükséges előírásokat veszik majd figyelembe.