közlekedés;vasút;Lázár János;KözlekedésInfó;

- Lázár János bejelentette, bevezetik a késési biztosítás intézményét, felújítják az összes mosdót a pályaudvarokon, illetve a buszállomásokon

A miniszter szerint támadásnak, lejáratókampánynak, politikai akciónak a részese lett a magyar tömegközlekedés, így óriási kihívások közepette kellett helyt állni. Azt is közölte, hogy mind az Orbán-kormány, mind a Fidesz teljes egészében kiáll Rogán Antal mellett, válaszlépés a szankciós listára nem lesz. Azt nem zárja ki, hogy nemzeti konzultációt tartanak az új KRESZ-ről.

Felelősséggel tartozunk azért, hogy a naponta 4,5 millió magyar választópolgár célba jusson, és hogy az ezt végző vállalatok jól működjenek – jelentette ki Lázár János építési és közlekedési miniszter szerda délelőtt, a KözlekedésInfó címmel tartott sajtótájékoztatóján.

Ezt követően arról beszélt, hogy a MÁV struktúrájával szemben példátlan lejárató kampány zajlik, olyan, amire a MÁV több mint 150 éves történetében nem volt példa. A magyar tömegközlekedés szerinte támadásnak, lejáratókampánynak, politikai akciónak a részese, így óriási kihívások közepette kellett helyt állni.

Lázár János közölte, 2024-ben rekord utasszámot produkált a magyar állam által szervezett tömegközlekedés, a rendszerváltozás óta először átlépték az egymilliárd utazást. 2023-ban 6,5 millió bérletes volt, tavaly viszont már 10 millió bérletet adtak el. Az IC-ken és az expresszeken 2024-ben 13,5 millió helyjegyet vettek az utasok, szemben a 2023-as 11,9 millióval. „Ez világosan bizonyítja, hogy erre a közösségi közlekedésre nagy szüksége van Magyarországnak, és ha olcsón adjuk a szolgáltatást, készek az emberek letenni az autójukat” – jelentette ki.

A miniszter a Magyar Energiahivatal előzetes adataira hivatkozva közölte, a tarifareformnak köszönhetően 18 százalékos eltolódás figyelhető meg az autózástól a vasút fel.

– Papírunk van arról, hogy Magyarországon mintegy 20 százalékkal többen választották az autózás helyett a tömegközlekedést

 – hangsúlyozta, hozzátéve, ezzel a MÁV járult leginkább hozzá a károsanyag-kibocsátás csökkenéséhez. Lázár János közölte, több ember sokkal több jegyet vásárolva ugyanannyi pénz fizetett ki az új tarifarendszerrel.

A miniszter úgy vélte, „a percepció elvált a valóságtól”, részben a sajtó közreműködésével próbálták úgy beállítani naponta a MÁV, a Volán és a HÉV szolgáltatásait, mintha azok a legrosszabb minőséget képviselnék.

Tény – folytatta –, hogy komoly problémák vannak a közszolgáltatásokkal, de túlzó állítás lenne, hogy a magyar tömegközlekedés ne tudná biztosítani 4,5 millió ember mobilitását, nemzetközi összehasonlításban sincs szégyellnivalónk.

Azt is közölte, hogy 2025-ben és 2026-ban az inflációt meghaladó béremelés lesz a MÁV-Volán-dolgozók tekintetében.

„Minden támadás engem erősített a kormányzaton belül abban a tekintetben, hogy megpróbáljak pénzt szerezni és lépéseket megtenni egy 35 éves struktúra föltörése és átalakítása érdekében” – fogalamzott.

A  magyar politikában kissé szokatlan, de mégis megpróbálkozom egy új műfajjal – közölte ezután, hogy tíz miniszteri vállalást tesz. Szavai szerint a következőkkel próbálják 2025-ben a közösségi közlekedés színvonalát javítani:

  • bevezetik a „késési biztosítás intézményét”: négy vonatból három pontosan közlekedik, ezzel a középmezőnyben vagyunk, de ez nem vigasz azoknak, akiknek késik a vonata. Június elsejétől a menetjegyár felét visszafizetik annak, akinek a vonata vagy a busz, amelyen utazott 20 percet vagy ennél többet késik. Ez egy objektív felelősség, az utasnak nem kell semmit bizonyítania. Aki applikációban vette a jegyét, az bankkártyára kapja vissza a pénzt, a többieknek az úticél befejezése után a jegypénztárba kell menni. Ha egy havi bérletesnek az adott hónapban 20 percet késik legalább 5 alkalommal a járata, ő a következő bérletből 10 százalék kedvezményt kap.

  • 2026 január elsejére felújítják az összes mosdót a pályaudvarokon és a buszállomásokon. Jelenleg 1000 mosdó van a MÁV-nál az állomáson, 700 majdnem használhatatlan. A Mol-kutakhoz hasonló rendszer lesz, a nagyobb pályaudvarokon a mosdók használatéért fizetni kell, de a jeggyel és bérlettel utazóknak ingyenes lesz.

  • április 1-től minden InterCity-járaton menet közbeni takarítás lesz, ez az összes járatra és kabinra vonatkozik.

  • 2026. április 30-ig 1000 új autóbuszt vásárol Magyarország, idén 500-at és a jövő év első felében további 500-at. 6000 darab fiatal, jó minőségű busszal fognak szolgáltatni, a jelenlegi 10 éves átlagéletkort lenyomják 7-8 évre.

  • megerősítik a mozdonyflottát, 2025. január elején egy nap 200 villanymozdony közlekedik, ennek negyede korszerű, 150 már 40 és 60 éves. Vállalják, hogy 2026 nyaráig minden második mozdony megújul. 40 új villanymozdony lesz, és 15 újszerű dízelmozdonyt is hoznak.

  • csökkentik az IC-kocsik hiányát. Száz új kocsi áll be a nyári főszezonra a szolgáltatásba, június elejére 50 új IC-kocsi és 50 teljesen felújított kocsi erősíti majd a MÁV működését. 285 kocsinak a beszerzését fogják 2025-ben megrendelni.

  • az Orbán-kormány felvásárolja a GYSEV-et, ahol tőkét emeltek. „A GYSEV innentől kezdve már nem egy osztrák-magyar vállalat, hanem egy olyan magyar vállalat, amelyben egy kis rész Ausztria tulajdonát képezi” – mondta. Átadnak pályaszakaszokat a GYSEV üzemeltetésébe, és Győr, Vas, Zala és részben Veszprém vármegyének a teljes vasúti közlekedését át fogja venni a GYSEV. Járműveit be fogják forgatni a magyarországi közlekedésbe. A GYSEV-en keresztül 11 új motorvonatot vesznek a Stadlertől.

  • jön egy új szolgáltatás, a MÁV-busz, erősítő buszjáratokat szerveznek saját járataik mellé, hogy az utasokat ki tudják szolgálni. Nem fordulhat elő, hogy ne legyen hely bizonyos vonatokon, a vasút céljának megfelelően biztosítják fogják a buszos közlekedést.

  • klímagaranciát vállalnak a 2025-ös esztendőre, aki jegyet vesz, előre tudni fogja, hogy az adott járaton van-e klíma. Ha nincs, biztosítanak klímás buszokat.

  • áprilistól jön a MÁV Plusz applikáció.

A miniszter hozzátette, elfogadás alatt áll az új „közlekedési alkotmány” a parlamentben, ez mindenkinek garantálni fogja a személyszállításban meglévő és megszerzendő jogait.

A Telex újságírója Orbán Viktor miniszterelnök indiai utazásáról kérdezte a minisztert, illetve arról, el akarták-e titkolni, valamint a kormányfő miből finanszírozta az utat.

– Örülök annak, hogy 2025 úgy kezdődik el, hogy nincs annál nagyobb baj és nagyobb probléma Magyarországon, mint hogy hova utazott a miniszterelnök, és milyen inget hord, illetve a nagylábujja mekkora és hány ujj van a lába fején

– mondta a miniszter, aki szerint ezzel eljutottunk a felzárkózott modern nyugati országok sorába. Hozzátette, őt Orbán Viktor decemberben tájékoztatta a szabadságáról, két hét „méltányos szabadság” neki is jár, az instrukciók és az utasítások pedig nem maradnak el. Kereskedelmi járattal utazik, minden költséget ő maga fizet.

Azzal kapcsolatban, hogy Rogán Antalt korrupció miatt szankciós listára tette az Egyesült Államok, Lázár János kijelentette, az Orbán-kormány kedden érdemben reagált, és nagy a kísértés, hogy az ember elbohóckodja a történteket, mert nem lehet komolyan venni a még néhány hétig hatalomban lévő amerikai kormány pitiáner bosszúja eredményeképp megszülető döntését. Hozzátette, ez a magyar szuverenitásba, a magyar állam belügyeibe való durva beavatkozás, ami méltatlan, illetve rombolja a magyar-amerikai kapcsolatokat.

A magyar állampolgárokról kizárólag Magyarország jogosult érdemben döntést hozni,

„Magyarország és a magyar kormány soha nem fogadja el, hogy akár Nyugatról, akár Keletről megmondja valaki nekünk, hogy ebben az országban ki a bűnös és ki az ártatlan, politikai hovatartozástól függetlenül így van ez”

– szögezte le.

Szerinte szemenszedett hazugságokra, feltételezésekre alapozott megállapításokról van szó, amelyekből egy szó sem igaz. Mind a kormány tagjai, mind a Fidesz teljes egészében kiáll Rogán Antal mellett. A miniszter egyetért azzal, hogy a 2026-os választások megnyerésének feltétele, hogy a Fideszen belüli egység megmarajdon, elképzelhetetlen, hogy hagyják, hogy „bármelyikünket is bárki, itthonról vagy külföldről levadásszon, és ezzel megpróbáljon bennünket gyengíteni”. David Pressmannak azt üzente, ez az ország sohasem lesz olyan, mint ő, és jobban teszi, ha a mandátuma lejárta után nagyban elkerüli ezt az országot. Az ATV kérdésére azt is közölte,

 az Orbán-kormány nem készül válaszlépésre, 

képesek érdemben értelmezni a nagyságrendi különbségeket, tudják, kinek hol a helye a világban. Másrészt – folytatta – egy bukott kormányzat döntéséről van szó, az új amerikai kormánnyal pedig felveszik majd a kapcsolatot és a napirenden lévő ügyeket átbeszélik, a jogi keretek között ezt a kérdést is rendezni fogják.

Az RTL Híradó arra volt kíváncsi, támogatná-e a bizonyítékok nyilvánosságra hozását, erre Lázár János visszakérdezett, vannak-e ilyenek, ő ugyanis gyanítja, hogy ez csak ilyen bemondásra megy. Ő eddig egy ilyen ügyet látott, Vida Ildikó esetében, amivel kapcsolatban semmilyen bizonyítékot nem látott.

A Népszava kérdésére a miniszter azt is közölte, szerinte az Orbán-kormány tegnap értesült az amerikai lépésről, nem voltak előzetes értesüléseik. Az új amerikai kormánnyal jogi eljárások keretében fogják tisztázni a helyzetet, fel fognak lépni egy magyar állampolgár érdekében, ahogy minden magyar állampolgár érdekében is.

Ez kiváló eszköz az Amerikai Egyesült Államok kezében nyomásgyakorlásra és az érdeke érvényesítésére

– vélte, hozzátéve, ez nem zárja ki azt, hogy olyanok is a listán legyenek, akik elkövettek valamit, ami ellentétes az USA érdekeivel.

Lapunk arról szóló kérdésére, milyen garanciákat kérnek a vasútüzem-pályaudvar fejlesztésére, történelmi épületek megőrzésére és felújítására, a miniszter közölte, a vasútüzemet szét fogják választani. A vasút üzemeltetése továbbra is a MÁV feladata, a maradék területre kell kialakítani üzleti együttműködést, minden hatósági, műemlékekre vonatkozó előírás megmarad. Annyiban változik, hogy a pályaudvar üzemeltetője a vasútüzemi részen túl egy magántársaság lesz, amiben a MÁV-nak 25 százalékos üzletrésze lesz. A műemlékvédelmi szabályok semmiben sem enyhülnek, a megállapodás az eredeti állapotban való helyreállítás lesz. A Déli pályaudvar esetében maximum átépítés merül fel. Elmondta azt is, vannak nem jobboldali befektetők, akik jelentkeztek a pályaudvarok hasznosítására.

Lázár János azt is közölte, akkor látja megteremthetőnek egy új Közlekedési Múzeum megépítésének a költsége Budapesten vagy vidéken, ha a járműipar is szerepet vállal ebben. „Kért egy nyugtatót több minisztertársam is, volt, aki kávét kért és volt aki pezsgőt bontott” – fogalmazott, hozzátéve, Orbán Viktor támogatta a tervet.

Lázár János a 24.hu kérdésére válaszolva azt mondta,

márciusban kerül a kormány elé az új KRESZ-ről szóló javaslat, lesz társadalmi egyeztetés a témában, de ő egy nemzeti konzultációt sem tart kizártnak.

A Telex felvetésére hozzátette, megfontolandónak tartja, hogy életkorhoz kössék az autók teljesítményét.

A kérdésekre válaszolva az építési és közlekedési miniszter azt is közölte,

  • nem kótyavetyélnek el semmit, részesedni akarnak a főpályaudvarok fejlesztésével járó javakból. A pályaudvarok 25-30 százalékra van szükség a vasút működtetéséhez, 70 százalékban a pályaudvar és környéke használaton kívül áll, itt a magánbefektető üzletet létesíthet, kereskedelmi egységet hívhat be. A fejlesztő társaságban 25 százalék arányban benne marad a MÁV is. Van érdeklődés az ingatlanok iránt, a „top 10 ingatlanfejlesztő” jelentkezett.

  • ismeri a terézvárosi önkormányzat ezzel kapcsolatos tervét, nem zárkózik el tőle, de nem tartja egyik kerületet sem kellőképpen tőkeerősnek ahhoz, hogy átvegye egy pályaudvar fejlesztését. Tárgyalópartner abban, hogy park vagy játszótér legyen. Minden kerülettel egyeztetni fog.

  • a szegedi pályaudvart korábban felújították, de nincs teljesen kész, lehet bővíteni, fejleszteni. A BYD-nál lesz 10 ezer új munkavállaló, a személy- és áruforgalom is meg fog nőni. Szükség lehet vajdasági munkaerőre is, ők vasúton vagy közúton járnak majd dolgozni.

  • nem találkozott a kutyapártos MÁV-dolgozóval, a MÁV vezérigazgatója küldött neki egy SMS-t, ő pedig azt írta, ne csináljanak semmit. A vasúti munkájában hibát nem talált, nem híve annak, hogy politikai kérdések szóba kerüljenek a munkahelyen. Nem szeretné, ha valakit a politikai meggyőződése a munkájában vezényelne, ne veszélyeztesse miatta a közszolgáltatást. Arról, hogy a Promenád24 nevű portál nyilvánosságra hozta a MÁV-nál dolgozó kutyapártos aktivista személyi adatait, azt mondta, itt kettős mércét lát, fideszes politikus adatai is kikerülnek. „Munkahelyen biztonság, politikában bátorság”.

  • a kormány terve, hogy az uniós forrásokból Budapestre szánt kötöttpályás fejlesztési pénzeket a HÉV-vonal felújítására és HÉV-járművek vásárlására szánják.

  • abban a pillanatban, hogy valaki meghal vagy súlyos sérülést szenved egy közúti közlekedési MÁV-os balesetben, az a személyes felelőssége, és azonnal le fog mondani.

  • tárgyalnak egy uniós országgal egy motorvonat flotta átvételéről, százas nagyságrendben, ami kevesebb mint 20 éves.

  • Orbán Ráhelnek semmilyen állami megbízatása nincs, a férje nagybefektető Budapesten a turisztika területén, ő szakértőnek számít lassan azzal a teljesítménnyel, amit elértek, nem érzékel ezzel kapcsolatban összeférhetetlenséget.

A bérjegyzékből is eltűnt a december 13-án kiírt többletjuttatás.