A német kormány fontolóra veszi, hogy kivonul az X-ről (egykori Twitter), és törli a felületen lévő hivatalos profiljait – közölte a kormány szóvivője pénteken a Reuters beszámolója szerint.
Az X Elon Musknak, a világ leggazdagabb emberének, a Tesla és a SpaceX vezérének tulajdonában van. A szóvivő azzal indokolta a lépést, hogy az X algoritmusaival kapcsolatban aggályok merültek fel. Szerinte azok nem a higgadt, objektív és kiegyensúlyozott párbeszédet segítik elő, hanem hozzájárulnak a megosztottsághoz.
Hozzátette, egyelőre még fent maradnak a X-en, mert így tudnak széles tömegeket elérni, de tárgyalnak arról, hogy otthagyják-e a platformot. Hangsúlyozta, a közösségi oldallal kapcsolatos aggályoknak nincs köze Elon Musk politikai szerepvállalásához. Azt mondta, Brüsszel feladata annak megítélése, hogy az X betartja-e a törvényeket a választások előtt.
Mint megírtuk, a német pártok egymás után ítélték el, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök bizalmasa, leendő kormányának tagja szerintük külső befolyásolási kísérletként beavatkozik a 2025. február 23-ra kitűzött előrehozott németországi szövetségi parlamenti választásokba. A botrány azután tört ki, hogy Musk nyíltan támogatását fejezte ki az Alternatíva Németországnak (AfD) szélsőjobboldali párt mellett.
Egy német lap közölte Elon Musk cikkét arról, hogy egyedül a szélsőjobboldali AfD mentheti meg Németországot, kitört a botrányElon Musk szinte mindenkinek beszól az EU-ban, Moszkva után már Washingtonból is veszély fenyeget