Erős éjszakai fagyra, valamint 0 és 6 fok közötti maximumokra számíthatunk a hétvégén – derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
Szombaton a köd, rétegfelhőzet a Dunántúl délnyugati részein tartósan megmaradhat, máshol napos idő várható kevés felhővel. Délutántól az ország északkeleti felén-harmadán megnövekszik a felhőzet, arrafelé hózápor is előfordulhat. A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik, de az ország délnyugati harmadán gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható, de a tartósan ködös tájakon 0 fok alatt maradhat. Késő estére -4 és +1 fok közé csökken a hőmérséklet.
Vasárnap főként a Dunántúlon, illetve északkeleten számíthatunk erősebben felhős tájakra, máshol akár több órára is kisüthet a nap. Néhol hózápor lehet. Az északi, északnyugati szelet a Dunántúlon és a középső országrészben többfelé kísérhetik erős, helyenként viharos lökések, a szél miatt Győr-Moson-Sopron vármegyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Kora délután 0, +5 fok valószínű, késő este -8 és -1 fok közötti értékeket mérhetünk.
Megdőlt az 1977 óta fennálló napi szélrekord BudapestenMár szakad a hó a Bakonyban