Rendőrök segítségét kellett kérnie a mentésirányítás segítségével egy budapesti mentőegységnek a közelmúltban – közölte az Országos Mentőszolgálat a Facebook-oldalán.
A bejegyzés szerint
a mentők egy forgalmas piacon végeztek újraélesztést, a vásárlókat azonban olyannyira hidegen hagyta az életmentés, hogy többen átléptek a betegen, belerúgtak az életmentők felszerelésébe, és többszöri felszólításra sem biztosították az ellátáshoz szükséges helyet, mozgásteret a mentőknek, ezzel veszélyeztetve a mentés sikerességét.
A rövidesen helyszínre érkező rendőrök végül biztosították a helyszínt, ezzel számottevően növelve a beteg túlélési esélyeit.
„Sajnos az ilyen és hasonló esetek egyáltalán nem ritkák. A napokban a központi rohamkocsi bajtársai egy fővárosi pláza étkező részénél kezdték meg egy huszonéves férfi újraélesztését. Az csak egy furcsaság, hogy a mentés körül helyet foglalók zavartalanul folytatták ebédjüket, ügyet sem vetve a történésekre, azonban a pláza biztonsági őreinek folyamatosan rá kellett szólni a vásárlókra, hogy ne sétálgassanak a mentők körül, a felszólításra pedig néhányan felháborodottan reagáltak” – írta a mentőszolgálat. Miután sikerült a fiatal állapotát stabilizálni, a mentő felé indultak a beteggel, de
sokaknak egy csapat életmentő, egy hordágy és több biztonsági őr sem volt elég ahhoz, hogy észrevegyék a feléjük közeledő mentőcsapatot.
A vásárlókat – derül ki a bejegyzésből – folyamatosan fel kellett szólítani, hogy álljanak félre az útból, többen pedig ennek ellenére is majdnem nekimentek a hordágynak.