interjú;kortárs művészet;műgyűjtő;

- A művészet gyűjtőpontjai

Kacsuk Péter informatikus már számos európai kutatási és oktatási projektben vett részt, emellett professzorként dolgozott a Miskolci Egyetemen, az ELTE-n és a londoni Westminster Egyetemen is. Sokan mégis műgyűjtőként ismerik, hiszen 2011 óta gazdag kollekciót épített ki kortárs magyar művészek munkáiból, és azokból már kiállításokat is rendezett.

– Évtizedek óta nagy méretű számítástechnikai rendszerekkel foglalkozik. Mióta érdekli a művészet?

– Gyerekkorom óta érdekel a téma, a szüleim gyakran vittek múzeumokba, amit nagyon élveztem. Szóval korán belém oltották a művészet és elsősorban a festmények szeretetét. Aztán amikor huszonegy évesen a későbbi feleségemmel autóstoppal körbejártuk Spanyolországot, eljutottunk a Pradóba, amelynek fantasztikus gyűjteménye van. Amikor pedig megláttam az egyik teremben Boschtól A gyönyörök kertjét és a képen szereplő megannyi groteszk figurát, akkor lehidaltam. Az egy fordulópont volt. Utána rögtön berohantam a múzeumshopba, és vásároltam egy reprodukciót, amelyet vászonra nyomtattak. Amikor hazajöttünk, be is kereteztettem, és kiraktam a hálószobánkba. Hosszú ideig ott lógott, megvan a mai napig. Amikor a gyerekeim nagyok lettek, akkor mesélték, hogy egy kicsit féltek tőle.

– És mikortól lett műgyűjtő?

– Amikor bementem a privát bankáromhoz, és az asztalán megláttam a Virág Judit Galéria aukciós katalógusát, 2009 körül. És amíg ő intézte az ügyeket, addig én elkezdtem lapozgatni, és közben rájöttem, hogy tulajdonképpen ebbe is tehetném a pénzemet. Nem kell feltétlenül kötvényeket vennem, hisz azokat nézve maximum azt látod, hogy az értékük növekedett vagy csökkent két százalékkal, a képeket viszont kirakod a falra, és tartják az értéküket. Esetleg később jó áron tudod eladni azokat. Ez jó befektetési lehetőség.

– Tehát először csak a befektetés motiválta?

– Igen, de három év után teljesen megváltoztam. Már nem érdekelt, hogy képekbe fektessem a pénzem, hanem azért kezdtem el azokat gyűjteni, mert ez szenvedéllyé vált. Olykor vissza is kell fognom magam: „Péter, ezt már nem kéne megvenni. Legyenek korlátok, amiket betartasz. Eddig, és ne tovább!”

– És átlépte már ezt a korlátot?

– Szerencsére még nem. De a kollekcióm folyamatosan bővül, és a gyűjtésben mindig újabb mérföldkőhöz érkezem. Szóval nemcsak a művészek, de a műgyűjtők életében is vannak szakaszok. Az első három évben például a nagy auk­ciós­házakban vásároltam, és alapvetően a huszadik század eleji, legfeljebb a közepéig alkotó művészek vonzottak. A nagybányai festők és a Nyolcak nevű avantgárd csoport képei, de nem a fő műveik, mert azok nekem megfizethetetlenek voltak. Három év alatt kiderült, hogy ha gyűjteményt akarok építeni, akkor ahhoz fő művek kellenek. Ennek pedig egy módja van, ha kortársat kezdek gyűjteni, mert lényegesen alacsonyabb az árszínvonal, mint a klasszikus alkotóknál. Ez volt tehát az újabb mérföldkő, 2014 táján elkezdtem már műtermeket látogatni, és olyan galériákat, melyek foglalkoznak a művészeikkel. És akkor egy teljesen új világ nyílt meg.

Amíg Donald Trump a kongresszus épületének rotundájában a béke elhozataláról beszélt a január 20-i a beiktatási beszédében, néhány ezer kilométerrel arrébb a kelet-ukrajnai Kupjanszk városa harmadik ostromát élte át három éven belül.