Önelégültség – ez jellemzi azt a vasárnap este közzétett 36 perces videót, amelyben Orbán Viktor miniszterelnök, Pintér Sándor belügyminiszter, Szijjártó Péter külügyminiszter, Müller Cecília országos tisztifőorvos, Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora, Szlávik János orvos és Müller Veronika, a Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinikájának igazgatója idézte fel a világjárvány magyarországi menedzselésével kapcsolatos élményeit és szakmai sikereit. Bár a film beharangozója azt ígérte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mindent elárul, amit még sosem mondtak el a pandémiáról, a megemlékezés meglehetősen szubjektívre sikerült. A megszólalók többnyire az adatokat kerülve dicsérték a kormányzati járvány-védekezést. Egyetlen szóval sem idéztek fel olyasmit, ami arról vallott volna, hogy a kormányzati védekezés a legcsekélyebb hibát is elkövette volna. A nem túl hízelgő adatoknak csak az egyike, hogy a Covid19-járvány 49 117 igazolt halálos áldozatával Magyarország az ötödik legrosszabb helyre került az egymillió főre eső halálozások számában az egész világon.
Ettől függetlenül Orbán Viktortól megtudtuk: a Covid19-járvány először megjelent, Kásler Miklós, akkori emberierőforrás-miniszter leültette, és elmondta neki, hogy „van itt valami, amiből nagy baj lehet”, azonnali intézkedésre van szükség. Ő maga – árulta el – a legrosszabbra készülve rendelte el annak a körülbelül 16 ezer lélegeztetőgép beszerzését, amelyet darabonként 10,76 millió forintért vettek, a nagy részük viszont azóta is raktárban porosodik. – Ez nem a gyávák klubja, a harcosok klubja. Mindegy, hogy vörösiszap, árvíz, járvány, háború van, ott kell lenned, a védekezésnél jelen lenni, a bajban lévők mellé állni, az maga a hűség – fogalmazott.
A kormányfő elmondta, hogy Szijjártó Péter miniszter úr hibátlan csapattal rendelkezett, megszerzett mindent. A videóban arról később esik szó, hogy a járványhelyzetre hivatkozva a külgazdasági és külügyminiszternek sikerült megvásároltatnia egy teherszállító repülőgépet is.
Már 13 ezer forintért árulják az eredetileg tízmillióért vett kínai lélegeztetőgépeket