„Nem vádolok senkit, de a felelősség az övék. Inkább maradtak volna csendben. Nekünk, hozzátartozóknak nagyon fájdalmas, hogy ilyen egyoldalú kormányzati vélemény van a járványról” – mondta Fórizs Gyula Zsolt a kabinet „Így győztük le a Covid-járványt” című videójáról. Az Érd-parkvárosi Baptista Gyülekezet lelkipásztora tegnap délután felesége bekeretezett fotójával protestált Orbán Viktor munkahelye, a Karmelita előtt.
Fórizs Gyula Zsolt ma is viseli a 25 évvel korábban felvett jegyűrűjét. A felesége, három gyermekének édesanyja, Fórizsné Matuz Magdolna ötvenévesen, a vírus második hullámában, 2021 március 26-án hunyt el az Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben.
„Valami nagyon mást láttak odabent, mint mi, akik ezt megéltük”
– mutatott fel a Fórizs Gyula Zsolt a Karmelita épületére. A lelkipásztor felesége óvónőként dolgozott, semmilyen alapbetegsége nem volt.
Covid-19 Magyarországon: Orbán Viktor emlékei megszépültek, a több mint 49 ezer halottról szó se essékA járvány kitörése után pedagógusként többször is kérte, hogy kapjon oltást, 2021 januárban regisztrált is hozzá a központi rendszerben. Vakcina azonban nem érkezett. Fórizsné Matuz Magoldna 2021. március 12-én észlelte magán az első tüneteket. A vírusfertőzés könnyű rosszullétnek indult, majd estére belázasodott. Pár nappal később ügyeletre mentek, ahol tesztet kértek. Ezt a helyszínen nem tudtak adni. Másnap egy magántesztet végeztettek el 20 ezer forintért, amely ki is mutatta a vírust a nő szervezetében. A háziorvost ezután sem tudták hosszú ideig elérni. Amikor nagy nehezen felvette a telefont, csak annyit mondott, hogy a hölgy szedjen be kettő Algopyrint. Azt is csak egy orvos ismerősüktől tudták meg, hogy covid-os betegnél nézni kell a véroxigén szintet.
Itt az Orbán-kormány új propagandavideója, de a Covid-19 több mint 49 ezer magyarországi halottjáról nem beszélnek benneKulja András: Látszik, hogy a miniszterelnök soha nem hívott fel hozzátartozót azzal, hogy meghalt a szeretteAz első tünetek után egy héttel jutottak be a törökbálinti tüdőszanatóriumba, hogy ott röntgent csináljanak. A szanatóriumhoz egy dombra kellett felmenni. Oda már nehezen gyalogolt fel Fórizs Gyula Zsolt felesége. „Amikor felértünk az épület sarkához a bejárattól pár méterre megöleltük egymást. Azt gondoltam, hogy 2-3 napra marad benn” – emlékezett vissza a lelkipásztor.
Ez volt az utolsó ölelésük.
Két nappal később felesége már csak egy SMS-t tudott írni a férjének. Ebben az állt: nem kap levegőt. Lélegeztetőgépre került, majd azonnal átvitték Törökbálintról a Korányiba. Itt Fórizs Gyula Zsolt hosszas telefonálás után egy ügyeletes orvossal tudott beszélni, akinek annyi ideje volt csak, hogy elhadarja: „a felesége haldoklik”. Majd felajánlották a családnak a búcsúzást. Fórizsné Matuz Magdolna szervezete március 26-án adta fel a harcot. Fórizs Gyula Zsolt a felesége zárójelentését csak hónapokkal később kapta meg.
A lelkipásztor azért is ment el protestálni egyedül a Karmelita elé, hogy legyen „egy másik hang” a kormányén kívül. Mielőtt hazafelé indult még megjegyezte: felesége halála óta megszületett harmadik unokájuk.
Mindenkit meglepett az Orbán-kormány Covid-videója, a miniszterelnök mintha kudarcot állított volna be győzelemként