Magyar Honvédség;Kecskemét;légibázis;

Képünk illusztráció.

- Meglepő állításokkal búcsúzott a kecskeméti légibázis távozó vezetője

Gróf Gergely felidézte, 2023-ban egy e-mailből kellett megtudnia, hogy már két napja ő a parancsnok. A repülődandár vezető pozícióját először foglalhatja el olyan elöljáró, akinek az elsődleges szakmája nem a repülés.

Először fordul elő a kecskeméti repülőbázis történetében, hogy a parancsnoka nem pilóta lesz. Gróf Gergely ezredest, aki két évig töltötte be ezt a pozíciót, Könczöl Ferenc ezredes váltja. Szakmai háttere különlegesnek számít, hiszen szinte teljes pályafutása során a légvédelmi rakéta fegyvernem területén szolgált, így nem a repülés, hanem a légvédelem szakterületéről érkezik a parancsnoki posztra – írja a Kecsup.

A hagyományoknak megfelelően múlt hét szerdán, egy ünnepségen a távozó parancsnok átadta az alakulat csapatzászlaját utódjának, majd mindketten beszédet mondtak – harmadikként pedig a vezérkari főnök. Gróf Gergely felidézte, hogy majdhogy nem letaglózta, amikor 2023-ban kinevezték erre a posztra, ugyanis péntek délután, a munkaidő vége felé érkező e-mailben tudatták vele, hogy két napja ő a légibázis parancsnoka.

„Azért is a változások korát éljük, mint mindig, mert két év alatt két vezérkari főnök és harmadik légierő parancsnok vagy a légierő vezetéséért felelős elöljáró jutott. Egyben történelmi pillanat is a mai, mert a repülődandár vezető pozíciójában először köszönthetünk egy olyan elöljárót, akinek az elsődleges szakmája nem a repülés. Viszont mostantól, ha szeretné, ha nem, az lesz” – fogalmazott Gróf Gergely.

Fórizs Gyula Zsolt felesége, három gyermekének édesanyja ötvenévesen, a pandémia második magyarországi hullámában, 2021. március 26-án hunyt el.