Lázár János;felújítás;mosdó;

- Lázár János ezernél is több pályaudvari mosdót újítana fel

A buszmegállók sem maradnak ki. 

Az év végéig 1202 utasmosdót korszerűsítünk, ebből 946 a vasútállomásokon, 256 pedig az autóbusz-állomásokon lesz elérhető – közölte egy posztjában az építési és közlekedési miniszter.

Lázár János rövid bejegyzésében jelezte, hogy felmérték az összes, mosdófelújításban érintett pályaudvart.

A tárcavezető idén januárban egy tízpontos intézkedéscsomagot jelentett be, hogy ezzel javítsák a közlekedés színvonalát. Ennek jegyében többek között bevezetik a késési biztosítást, takarítószemélyzetet alkalmaznak az InterCity-járatokon, új autóbuszokat szereznek be, fejlesztik a mozdonyflottát, valamint felújítják és újakkal bővítik a vasúti kocsikat.

Gróf Gergely felidézte, 2023-ban egy e-mailből kellett megtudnia, hogy már két napja ő a parancsnok. A repülődandár vezető pozícióját először foglalhatja el olyan elöljáró, akinek az elsődleges szakmája nem a repülés.