„Főpolgármester úr, Ön összekeveri a Gizikét a gőzekével!” – írta csütörtök délutáni Facebook-posztjában Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője, reagálva Karácsony Gergely azon felvetésére, miszerint a Rákosrendező ügye párhuzamba állítható a sukorói telekcserével.
A kormánypárti politikus úgy véli, a városvezető teljesen tudatlan és tájékozatlan, ugyanis a Velencei-tó mellett található, mintegy hetven hektáros területet jogellenesen cserélték el, amely egy magánszemély tulajdona volt. Ezzel szemben Rákosrendező esetében az állam adásvétel útján értékesítette a területet, amelyre a Fővárosi Önkormányzatnak elővásárlási joga van – amivel élni is fognak.
Rákosrendező: a Fővárosi Közgyűlés megszavazta Budapest elővásárlási jogátKarácsony Gergely: Rákosrendező átadása csak annyiban különbözik a sukorói telekcserétől, hogy sokkal értékesebb a telekBudai Gyula különbségként említi, hogy míg a kormány nyilvánosságra hozta a rákosrendezői adásvételi szerződést, addig a sukorói telekcsere dokumentumait a Gyurcsány-kormány titokban tartotta, mert szerinte az ügy jogellenesen zajlott. A volt elszámoltatási biztos emlékeztetett, hogy a bíróság később érvénytelennek nyilvánította a sukorói telekcsere szerződést, és Gyurcsány Ferencet gyanúsítottként hallgatták ki – igaz, vádat végül nem emeltek ellene, így nem is ítélték el.
Kaszinó helyett buliközpont – Már tetszik a Fidesznek az új sukorói King's City„Persze milyen érdekes, hogy Karácsony Gergely szövetségese, Magyar Péter mind a Városháza-gate ügyében, mind a Lánchíd felújítása során eltűnt 2,5 milliárd forint ügyében csendben volt és van! Mert összenő, ami összetartozik, igaz srácok?!” - zárta posztját egy sírva röhögős szmájli kíséretében Budai Gyula.