iskolák;bombafenyegetés;Maruzsa Zoltán;

 Bombariadó a Budapesti Osztrák Iskolánál Budapesten a 12. kerületben 2025. január 23-án

- Újabb bombariadó volt több hazai iskolában

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár arra kérte az intézményvezetőket, ha kaptak fenyegető levelet, azt haladéktalanul jelentsék a rendőrségnek, majd a velük egyeztetett módon, a helyi protokollnak megfelelően hajtsák végre az épület kiürítését. A rendőrség közölte, a jelenlegi adatok szerint országszerte 44 intézmény érintett.

Az éjszaka folyamán ismét több iskola kapott e-mailben bombafenyegetést – erről tájékoztatta ma reggel valamennyi köznevelési intézmény igazgatóját a Belügyminisztérium. 

A lapunkhoz eljutott levélben

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár arra kérte az intézményvezetőket, ha kaptak fenyegető levelet, azt haladéktalanul jelentsék a rendőrségnek, majd a velük egyeztetett módon, a helyi protokollnak megfelelően hajtsák végre az épület kiürítését, gondoskodjanak a tanulók felügyeletéről, a szülőket pedig a KRÉTA rendszeren keresztül és „a helyben szokásos egyéb módon” is tájékoztassák.

Az egriugyek.hu helyi hírportál szerint az Egri Kemény Ferenc Sportiskolai Általános Iskolában volt ma bombariadó, ezt az iskola igazgatója is megerősítette a portálnak. Rózsa András, Zugló polgármestere pedig arról számolt be Facebook-oldalán, a Mogyoródi út 21. szám alatti középiskolában bombariadó van, az épület kiürítése, az átvizsgálás és a biztonságos visszaengedés folyamatosan zajlik.

Az Alsó Zemplémi Polgárőr Egyesület arról írt, a kesznyéteni általános iskolában és a girincsi gyermekotthonban is bombariadó volt reggel.

Az Eduline ezúttal is frissülő bejegyzésben összesíti, mely intézményeket érinti a bombariadó:

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) péntek déli közleményében azt írta, csütörtök este több oktatási intézménybe is fenyegető tartalmú e-mail érkezett.

„A jelenlegi adatok szerint országszerte 44 intézmény –13 budapesti és 31 vidéki – érintett. A rendőrség haladéktalanul megkezdte a szükséges intézkedéseket, az eddig átvizsgált épületekben robbanószert, vagy robbantásra alkalmas eszközt nem találtunk. A fenyegetéssel összefüggésben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatja a nyomozást”

– közölte az ORFK.

Kerestük a Belügyminisztériumot is, ha kapunk további tájékoztatást, frissítjük cikkünket.  

Múlt héten, csütörtök reggel csaknem 300 oktatási intézménybe érkezett fenyegető e-mail. A rendőség egyetlen helyszínen sem talált sem robbanószerkezetet, sem robbantásra alkalmas eszközt. Az ügyben a nyomozást a Készenléti Rendőrség folytatja terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt. Először közveszéllyel fenyegetés miatt indult eljárás, és az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője szerint a tényállás megváltoztatása nem jelenti azt, hogy nőtt volna a terrorfenyegetettség. Közölte, hogy az eddig beszerzett adatok szerint a bombariadóval fenyegető üzenet mögött nincs valós veszély, így mindenki biztonságban érezheti magát az oktatási intézményekben.

A miniszterelnök szerint vége a recessziónak Magyarországon, és az amerikai elnökválasztás hátszele idén tovább fogja „dagasztani a magyar vitorlákat”. A kormányfő úgy véli, az amerikaiak békét akarnak Ukrajnában, és ennek elérésének egyik eszköze a szankció.