Többedik felszólítás közterületen elhelyezett és tárolt hulladék elszállítására címmel Lázár János építési és közlekedési miniszter posztolt látszólag hivatalosnak tűnő levelet Karácsony Gergely főpolgármesternek. „Bizonyára elkerülte a figyelmét, hogy az ön felelősségére bízott város közepén 300 ezer köbméternyi szemét terpeszkedik, amely súlyosan veszélyezteti az itt élők egészségét és biztonságát, továbbá akadályozza Budapest legértékesebb területének hasznosítását, fejlesztését. Hanyagsága mindannyiunknak kárt okoz” – fogalmazott a tárcavezető.
Lázár János meg is fenyegette a főpolgármestert: „Ha a hulladék elszállításáról továbbra sem intézkedik, az állam – akár külső vállalkozók bevonásával – gondoskodik a terület megtisztításáról, ennek költségeit ugyanakkor a Fővárosi Önkormányzatnak viselnie kell. Kedvező fejlemény, hogy a hírek szerint ehhez több tízmilliárdos fedezet áll az önkormányzat rendelkezésére. Ha levelünk kézhezvételéig a 300 ezer köbméter hulladék elszállításáról már intézkedett, megkeresésünket kérjük, tekintse tárgytalannak.”
Karácsony Gergely napi abszurdnak nevezte, hogy beszólt neki Lázár János, aki szerinte ennyi erővel megkérhetné arra is, hogy takarítsa ki a kastélyát, amit – feltételezte – azért meg tudja oldani. „Rákosrendező kapcsán sem olyan bonyolult a helyzet: mivel az állam éppen most akarta eladni a területet egy arab milliárdosnak, ebből viszonylag könnyen követhető, hogy a terület még az államé. Ha pedig ez az államé, akkor az államnak, vagyis esetünkben a kormánynak, még konkrétabban éppen az ön minisztériumának kellett volna intézkednie a takarításról is, a kármentesítésről is” – vágott vissza Budapest vezetője.
A főpolgármester arra hívta fel a minisztert figyelmét, hogy a főváros hamarosan birtokba kerül, mert élnek elővásárlási jogukkal, és akkor végre a kommunális hulladék elszállítása is elkezdődhet a területről. – Bízom benne, sok budapesti fog hozzánk csatlakozni ebben a munkában, miniszter urat is várjuk, minden dolgos kéznek jut majd feladat – biztatta ekképpen Lázárt Karácsony. Az még megjegyezte, hogy a Rákosrendezővel kapcsolatos tárgyalásuk korábban kijelölt időpontját az utolsó pillanatban a tárcavezető visszamondta, de továbbra is várja az irodájába, hogy megbeszéljék, a főváros tulajdonába kerülő területen hogyan hajtja végre a kormány az adásvételi szerződésben vállalt kármentesítési és fejlesztési feladatait, mert „ami az arab milliárdosnak járt volna, az a budapestieknek is jár”.
Budapest megtámadja mini-DubajtLázár János egy pusztító szóviccel nyomatékosította, hogy nem akar felhőkarcolókat látni RákosrendezőnA zuglói önkormányzat közveszélyokozásért feljelenti Lázár János minisztériumát