- Mint egy kétszárnyú madár

Önnek régóta van egy nagyon sikeres Márai-estje, a Hallgatni akartam. Hogyan jött létre a Márai-maraton, amely Márai Sándor és felesége, Lola naplóiból összeállított felolvasószínház?

Hegedűs D. Géza: Andreával évtizedek óta együttműködünk. A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület korábbi rendezvényein rendszerint felléptünk együtt. Színészként is voltunk már partnerek például az Ács János rendezte Oidipusz királyban, amit a Vígszínház felújítása idején a Sátorban játszottunk. Andrea és az akkori független színházi csapata jelenítették meg a kórust a Szophoklész-műben. Tiszteljük és szeretjük egymás munkáit. A Márai-maraton az ő ötletéből indult el.

Takács Andrea: Gézával valóban régóta kötődünk egymáshoz szakmailag. Emellett ugyanarról a vidékről származunk.

H. G. D.: Mégpedig Szabolcsból: Andrea Mátészalkán, én pedig Ibrányban nőttem fel.

T. A.: Amikor hozzám eljutott a Lola naplója, azonnal tudtam, hogy ezt Gézával együtt szeretném előadni a színpadon. Úgy gondolom, hogy a mai színészek közül Hegedűs D. Géza tud a legtöbbet Márai Sándorról.

H. D. G.: A Hallgatni akartamat épp a hétvégén játszottam 120. alkalommal a Vígszínház Házi Színpadán, emellett sokfelé meghívták vidékre és a határon túlra is. Általában olyan nagy az érdeklődés, hogy mindig szükség van pótszékekre is.

A mostani estsorozat a két napló dialógusából áll össze. Önnek mennyire jelentett ez újdonságot?

H. D. G.: Lola naplóját egyáltalán nem ismertem, két kötetnyi, 1600 oldal.

T. A.: A szerkesztett változata Betűbe zárva címmel 2022 nyarán jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában. Ezek az írások egyáltalán nem voltak ismertek korábban. Márai a halála előtt Lola kézzel írt füzeteit egy hajóládába tette be a saját naplói mellé, mintegy gesztusként, hogy ezek publikálhatók. Később Márai torontói kiadójának jóvoltából Budapestre, a Petőfi Irodalmi Múzeumba szállították, és több kutató több éven át dolgozta fel az anyagot.

H. D. G.: Aztán Andrea ideája lett, hogy Márai és Lola szövegeit egymás mellé lehetne tenni. A történet a Márai házaspár emigrációjának 31 évét, az 1948 és 1979 közötti időszakot követi nyomon. Máraiék örökbefogadott kisfiukkal, a hétéves Janikával együtt 1948 augusztusában hagyták el végleg Magyarországot. Lola ekkor kezdett bele naplófeljegyzéseibe, és az írást – kisebb-nagyobb kihagyásokkal 31 éven át – szinte minden nap folytatta. Márai még idehaza kezdte és szinte az élete utolsó momentumáig, 1989-ig mindent rögzített. Andrea azt gondolta, hogy mint egy kétszárnyú madár egyszer csak elkezd repülni ez az összeillesztett szöveg. Egyrészt rögzíti Lola a nyilvánosságnak nem szánt mindennapi reflexióit, másrészt mellé kerülnek Márai már eddig is publikált naplórészletei. Ebből született meg Andrea szerkesztésében az Egymás tükörképei vagyunk című tavaly, ugyancsak a Helikonnál megjelent kötet, és mi a Csányi 5-ben ezeket a szövegeket fogjuk felolvasni három estén át, első alkalommal február 9-én. Valóságos drámai élmény ennek a két összetartozó, jóban-rosszban egymás mellett kitartó, egymásért küzdő és a szerelmükbe kapaszkodó embernek a naplórészleteivel együtt találkozni.

T. A.: Amikor szerkesztettem a kötetet, azt éreztem, hogy Lola írásai reflektorként rávilágítanak Máraira. Időben és tartalmilag összeilleszteni a két eltérő nézőpontot, olyan volt mint egy izgalmas utazás.

H. D. G.: Márai szövegeiénél egy tudatfolyamnak lehetünk az olvasói. Egy zseniális író szellemi reflexiója a megélt pillanatokra. Lola pedig hátteret vetít hozzá. Finoman beágyazódnak Márai univerzális üzeneteket tartalmazó gondolataiba feleségének a mindennapi küzdelmeket tartalmazó írásai.

T. A.: Olvasták egymás írásait. Lolát Márai mindig megkérte, hogy amit ír, olvassa el, ő volt az első kritikusa. De Lola akkor is beleolvasott a férje jegyzeteibe titkokban, amikor az író elment sétálni.

A naplókból milyennek tűnik ez a hosszú emigrációs időszak?

T. A.: Máraiék 1948-tól négy évig Nápolyban éltek. Onnan egy magyar orvosházaspár segítségével továbbemigráltak New Yorkba, majd 1967-ben újra Európába, Salernóba költöztek, ott éltek 1980-ig, majd életük utolsó időszakát San Diegóban töltötték. New Yorkban nagyon boldogtalanok voltak.

H. D. G.: A naplókból kiderül, hogy minden körülöttük zajló világeseményt végigélnek, rögzítenek, a filmbemutatóktól sok mindenen át. De megtudjuk, hogyan jutottak az első televíziójukhoz, vagy a magnetofonjukhoz. Döbbenetes, ahogy Márai az 1956-os magyarországi eseményeket fogadta, inkább a világ közönyét érezte, mint a segíteni vágyást. A maguk helyzetéből reflektálnak mindenre a naplókban, például Kennedy megválasztására, vagy a Holdra szállásra is. Ugyanakkor átjön az is, hogy végig idegen közegben vannak. Márai úgy érezte, nincs kinek írnia, sokszor átsüt az írásokból a magány, a kitaszítottság.

Miből éltek az emigráció alatt?

T. A.: Márai korábbi műveit sok nyelvre lefordították Európában, igyekezett ezekhez a jogdíjakhoz a kiadóktól hozzájutni. Amikor Nápolyba mentek, magukkal vitték az értékeiket. Korábban Lola bundáját már Svájcban is próbálták eladni, de végül a napsütésben, forró Nápolyban sikerült eladni.

H. D. G.: Akadtak nagyvonalú támogatóik, de folyamatosan érezték a pénztelenség fenyegetését. Márai az egyik New York-i bejegyzésében azt írta, akkor talál valaki igazi otthonra, amikor ahol épp él, elmegy egy zálogházba. „Harmincéves bolyongás után itt New Yorkban el kell mennünk a zálogházba. Újra fiatalnak érzem magam. Mert utoljára harminc évvel ezelőtt Párizsban történt meg ez velünk.”

Nem is akartak hazajönni Magyarországra?

T.A.: Márai megmondta, amíg orosz katonák vannak Magyarországon és nincs szabad választás, addig ő nem teszi be ide a lábát. Lola többször megjegyzi, hogy szeretne hazajönni.

H. D. G.: A honvágy végigkísérte az életüket. Magyarországi honvágy, és volt, amikor visszavágytak Olaszországba, Nápolyba. Sokat leveleztek, kaptak itthonról híreket, illetve Kassáról. Márai az emigráns magyarokkal eléggé bizalmatlan volt. A szókimondásával sok ellensége lett. De volt néhány barátja, akiben megbízott, velük tartotta a kapcsolatot. A nyomasztó csendfalat akkor üti át, amikor megírja például a Mennyből az angyalt, vagy a Halotti beszédet, ezekre kapott reakciót az egész világból.

T. A.: Ezt az érdeklődést Lola is tapasztalja, ezt is írja a naplójában: a Halotti beszéd hatására előkerültek a kékharisnyák és a kurvák, merthogy Márai nagyon sok rajongói levelet kapott a vers miatt.

Mennyire volt érzelmi hullámvasút Márai és Lola kapcsolata?

T. A.: Egyrészt gondoljunk bele, hogy hatvanhárom évig tartó házasságról van szó. Nagyon korán összekerültek és végig kitartottak egymás mellett. Már Salernóban éltek, amikor ’69 decemberében egy rádióműsorban a közel hetvenéves Márait méltatva író doajenként jellemezték, mire Lola azt írta a naplójában: milyen író-doajen?! „Nekem az »író-doyen« az örök, fiatal, 20 éves taknyos!”

Infó: Lola naplója – Márai maraton. Csányi5 (Budapest, VII., Csányi u. 5.). 2025. február 9., február 14., és február 16.. Márai Ilona, Márai Sándor: Egymás tükörképei vagyunk: Összeállította: Takáts Andrea. Helikon Kiadó, 2024.