- Fontos kérdésekről hallgat, győzelmi jelentésnek is gyenge az MCC éves jelentése a magyar fiatalokról

„A kötet műfaja nehezen meghatározható, a lózung, a kormányzatnak való megfelelni vágyás és az önigazolás furcsa keveréke” – így vélekedett a Népszavának Nagy Ádám ifjúságkutató, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) minap bemutatott éves jelentéséről, amely az Ifjúság ’24 címet viseli. Az 55 oldalas, valójában a képeket és belső borítókat leszámítva 37 oldalnyi érdemi szöveget tartalmazó kisalakú kiadvány a tavalyi után idén másodszor vállalkozik arra, hogy önmeghatározása szerint összefoglalja az előző év legfontosabb ifjúságügyi trendjeit és eseményeit, nyolc fő téma mentén. Ezek a nemzetközi környezet, a magyar fiatalok a külhonban, a demográfiai folyamatok, a fiatalok és az egészség, az ifjúságügy, a gazdaság és lakhatás, az ifjúságpolitika és a választások éve, valamint az oktatás.

„Az mindenesetre tragikomikus, hogy vajúdtak az MCC sokmilliárdos közpénzt elnyelt hegyei és erre a győzelmi jelentésnek is gyenge eredményre jutottak. A kötet – és sajnos a mögötte állók – a látszatát sem próbálják fenntartani annak, hogy ők autonóm elemzők. A fiatalok élete komplex, amiben vannak pozitív trendek és korrekcióra szoruló folyamatok, így nyilván nincs értelme olyan jelentést kiadni, ami szerint minden rossz. De olyat sem, amely egyáltalán nem fókuszál a problémákra, elhallgatja azokat. Márpedig hiteles – az eredményekre és a nehézségekre egyaránt fókuszáló - jelentést hozzáértő és legalább viszonylag autonóm szereplők tudnak készíteni” – fogalmazott Nagy Ádám.

Munkáshitel jó hitel, oda jut, ahova kell?

Miközben a kiadvány az Orbán-kormány ifjúságpolitikájával kapcsolatban néhány dolgot visszatérően valódi jelentőségénél nagyobb súllyal kezel, bizonyos problémákról szinte egyáltalán nem beszél, elhallgatja őket. A munkáshitel bemutatása, mint a fiatalok helyzetét javítani kívánó szakpolitikai intézkedés például négy különböző fejezetben is helyet kapott. Az utolsó, Mit várunk a 2025-ös évtől? címűben az erről szóló rész alcíme: „Munkáshitel jó hitel, oda jut, ahova kell”. De hasonlóan sok esetben kerül elő a CSOK Plusz vagy éppen a családi adókedvezmény megduplázására. Míg egy teljes fejezetet kap a határon túli fiatalok helyzete, elvándorlásról egy-két érintőleges mondaton kívül egyáltalán nincs szó.

„Szó sincs arról, hogy megbecsüljék például, hogy mennyien mentek ki tavaly Nyugat-Európába és mi lehet a tendencia mondjuk az elmúlt 20 évben. Vagy hogy mennyien élhetnek Bécsben, Berlinben vagy Londonban, és hogy ők vajon miért mentek el, mit gondolnak a világról és a magyar demokráciáról” – hozott egy példát az ifjúságkutató. Emellett egyetlen egy szó sincs a tavalyi év egyik legfontosabb kérdéséről, a gyermekvédelem- és az onnan kikerülő fiatalok helyzetéről. Bár azt már az első bevezető fejezetben elismerik a szerkesztők, hogy az „évet a belpolitikában régen nem tapasztalt turbulencia is jellemezte, a választások mellett a köztársasági elnök lemondása körüli események, köztük a fiatalok körében jellemzően népszerű influenszerek által szervezett tüntetések, valamint egy új politikai szerveződés megjelenése is új dinamikát adott a hazai közéletnek”, a TISZA párt említését elkerülik, és a fiatalok politikai filozófiákhoz, demokráciához való viszonyáról nem kap az olvasó képet, nemhogy a pártpreferenciákról. Azt ugyanakkor megállapítják, hogy „a politikai részvételt teljesen elutasító, apolitikus magyar fiatal képe nem felel meg a magyar valóságnak”, emellett idéznek egy kutatást, miszerint az ifjúsági korosztály pártszimpátiáját leginkább az egészségügy és az oktatás helyzetének romlása, a korrupció, illetve az ország gazdasági helyzete „befolyásolná”.

Ami kellemetlen, arról inkább ne

A jelentés hiányosságait a legkifejezőbben az oktatásról szóló rész mutatja meg Nagy Ádám szerint, amely a szerzők bevallása szerint is a legrövidebb fejezet. „Összesen három oldal szól az oktatás helyzetéről, vagyis ami kellemetlen, arról inkább nem beszélnek. Miközben minden valamirevaló oktatáskutató évek óta kongatja a vészharangot, hogy nagy a baj az oktatás minden szintjén, és ez rengeteg adattal alátámasztható. A nagymintás kutatások azt mutatják, hogy a fiatalok egyre kevésbé akarnak továbbtanulni, holott tudjuk, hogy a XXI. században a sikeres, versenyképes társadalmak minél tovább az oktatási rendszerben akarják tartani a fiatalokat” – mondta Nagy Ádám. A 2023 végén publikált PISA-eredmények szerint tovább romlott a magyar 15 évesek teljesítménye matematikából és szövegértésből, erről azonban szó sincs a jelentésben.

A PISA-jelentés alcím alatt mindössze 3 mondat olvasható arról, hogy az adatok szerint a digitális eszközök minden harmadik diáknak elvonják a figyelmét az iskolában. „Az elmúlt évben a számos európai országban kezdték el az iskolai okostelefonok kitiltását, vagy használatának korlátozását, a tanulás hatékonyságának, a figyelem visszaszerzésének érdekében, illetve az online zaklatások számának csökkentése céljából” – szól az elméletileg a PISA eredményekről szóló rövid rész összegzése. Mindez jól mutatja, hogy az Ifjúságkutató Intézet kutatói szerint a munkáshitel mellett a tavalyi év legfontosabb pozitív, a kiadványban sokat emlegetett fejleménye a fiatalok számára a mobiltelefonok iskolai kitiltása volt.

Az, hogy a jelentés szerzői ezt kiemelten fontos kérdésnek tartják, a kötet bemutatóján is kiderült. A fejezet egyik szerzője, Szakos Enikő 2024-et a fejlesztések évének nevezte „ha nagy átlagot nézünk”, és erre a pedagógusok bérfejlesztését hozta példaként, aztán egy logikai bakugrással áttért a mobiltelefonokra. Azt mondta, tavaly olyan dolog is történt, amit az ember elsőre nem gondol előre haladásnak: „amikor valamit szabályozunk, amikor valamiből visszaveszünk, akkor azt valahogy úgy érzékeljük, hogy az egy visszalépés”, és bár másképp tűnhet, ez szerinte egyértelműen fejlesztés volt, és az intézkedés dicséretére többször visszatért, holott annak hatásai még nyilvánvalóan nem látszódhatnak néhány hónap után. Nagy Adám szerint ebből is jól látszik, hogy az MCC kutatói maguk is nehezen tudják meghatározni a saját szerepüket a rendszerben, egyfajta kormányközeli agytrösztként működnek, és győzelmi jelentéseket gyártanak szakmányban, s az ilyenek nemcsak tudományos szempontból „értéktelen fércművek”, de szakmailag is „tökéletesen értékelhetetlenek”.

„Úgy gondolom, hogy az MCC Ifjúságkutató Intézete ott van alapvető tévedésben, hogy a mennyiség és nem a minőség igénye vezérli őket: rengeteget publikálnak, évente akár 5-6 kötetet is kiadnak a kezeik közül, de ezek szakmány-, rosszabb esetben kókány munkák. Akkor lehetnének értékesek, ha valódi problémafelvetéseken alapuló vitákon keresztül kristályosodnának ki, de erre nem nyitottak. Ennek a rendszernek a csapdája, hogy csak szervilis kutatókat enged az adatok közelébe, és ebből rövid távon ilyen anyagok születnek. Hosszú távon pedig nem lesz, mert nem lehet olyan politikai cselekvés, amiből a társadalomnak valódi haszna születhetne” – fogalmazott Nagy Ádám.