Kormányváltás, vagy csak egy rendszerváltás szabadítja fel Magyarországot Orbán diktatúrája, a Nemzeti Együttbűnözés Rendszere alól?
Nemrégiben három kiemelkedő tudású barátommal beszélgettem a MOM Park egyik kávézójában. Felvetettem, hogy szerencsére Magyarországon ma már a választópolgárok jelentős többsége felvállaltan rendszerváltó hangulatban van. Barátaim kijavítottak azzal, hogy ugyan a jelentős többség igaz, ez tény, de szerintük csak azt tudhatjuk, hogy a többség kormányváltást akar, még csak kormányváltó a közhangulat.
Számomra természetes, hogy ha az általam tisztelt és tudásukban is elismert barátaim szerint „csak” a kormányváltó akarat támasztható alá, én pedig egy olyan nemzetstratégiát próbálok elfogadtatni a többségi demokratikus közösséggel, amely a rendszerváltás stratégiája, akkor akár hibás is lehet az elképzelésem. Én ugyanis éppen azt teszem szóvá, hogy a demokratikus közösségek (pártok, civil szerveződések) választott vezetői által képviselt napi döntések azért helytelenek, mivel azok egy diktatúra leváltására alkalmatlanok, sőt, inkább segítik a diktatúra fennmaradását, mint a megbuktatását.
A barátaim véleménye elsőre logikusnak és alátámasztottnak tűnt, miután a közvélemény-kutatások nem a rendszerváltásra, hanem a kormányváltásra kérdeznek rá, és az utóbbira adott válaszok szerint az összes választópolgár lassan kétharmados többsége kormányváltást szeretne. Az egyik baj tehát az, hogy a rendszerváltó akarat létét ma senki nem méri. A másik, talán még nagyobb baj az, hogy demokrácia mellett elkötelezett politikai elemzők, szakértők, pártvezetők kommunikációs szóhasználatában ma már többségében a rendszerváltás kifejezést hallhatjuk, de mind a napi, mind a stratégiai döntéseik szinte kizárólagosan a kormányváltást célozzák meg, amelyek alkalmatlanok a rendszerváltás körében.
Mi tehát az igazság?
Átgondolva a mai magyar valóságot, sajnos az az érzésem, hogy jelenleg a rendszerváltás kérdésére adott válaszokkal sem tudnánk mit kezdeni, mert a válaszadók többsége ugyan a rendszerváltást nevesítené, de a tartalmi különbséget a két fogalom között csak nagyon ritka kivétel tudná helyesen megfogalmazni. És ez sajnos igaz az intézményesült politikai pártok, mozgalmak vezetőire, a ma oly népszerű, a közösségi média felületén kialakult, gyakran tíz-, sőt százezres spontán közösségek véleményvezéreire is. Írásommal nem kritizálni szeretnék, csak leírni, hogy ez a helyzet tragikus, mert e különbség megértésének a hiánya a legnagyobb gátja az Orbán-rendszert elsöprő társadalmi fellépésnek. Számomra felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan, és tragikus!
E cikkre készülve számtalan lehetőség közül kerestem azt a példát, amely egy írás keretein belül a lehető legegyszerűbben tudja bemutatni, hogy miként lehet az Orbán-rendszer még mindig hatalmon, miközben egyre többen fogalmazzák meg, hogy „magyarként szégyellem, hogy még mindig Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke”. Számos kiváló példa állt már a rendelkezésemre, amikor megérkezett Orbán legújabb, „bármit megtehetek” förmedvénye: Budapest legértékesebb fejlesztési területének a NER bűnszervezet érdekkörébe vonása, mint a kormányszintű korrupció újabb ékköve. Tény, hogy az Egyesült Arab Emírségekkel kötött nemzetközi szerződés kiemelt nagyságú, de nem példa nélküli értéket képvisel. Tény az is, hogy a szerződés szinte minden ismert részlete szinte bűzlik a korrupciótól. Én mégsem a szerződés elfogadhatatlanságát szeretném itt elemezni, hanem a szerződés kapcsán kialakulóban lévő ellenzéki reakciók számomra érthetetlen, felfoghatatlan, megmagyarázhatatlan és tragikus voltán keresztül mutatnám be, hogy Orbán miként lehet még mindig Magyarország miniszterelnöke.
Fontos megjegyeznem, hogy csak az érthetőség és a cikk terjedelmi korlátai miatt egyszerűsítem le a példa bemutatását Magyar Péter és a TISZA Párt, továbbá a főváros, valamint a Momentum reakciójának bemutatására. A Karácsony Gergely főpolgármester vezette főváros szinte azonnal reagált, és bejelentette, hogy az önkormányzat a tulajdonában lévő vállalat bevonásával élni kíván a területen a hatályos törvények által is biztosított elővételi jogával. Tompos Márton, a Momentum napi szinten is kiemelt aktivitást mutató elnöke is azonnal jelezte, hogy a Momentum ún. alternatív népszavazást fog kezdeményezni. Magyar Péter, a TISZA Párt elnöke felhívásként fogalmazta meg, hogy ha a jogi út nem lenne elégséges, úgy a párt mögött álló többmilliós támogatói kört utcára fogja szólítani, és az utcai tömeg erejével fogja megbuktatni a közvagyont és a nemzeti szuverenitást is kifosztó újabb orbáni förmedvényt.
Mindhárom felszólalásról állítható, hogy tiszta szívű, a jó érdekében, a gonosszal szembeni fellépés, amelyek pozitív társadalmi fogadtatása is kétségmentes, beleértve a rezsimtől független média várható reakcióját is. Ugyanakkor mindhárom fellépésre igaz, hogy kormányváltó reakciók. Ezek a reakciók ugyanis elismerik Orbán rendszerének létét, és kizárólag egy elfogadhatatlan döntés visszavonását követelik a Nemzeti Együttbűnözés Rendszerétől.
Akár igaz is lehet, hogy a meghirdetett társadalmi fellépések ereje meghátrálásra kényszeríti Orbán bűnszervezetét. Ebben az esetben Orbán, több korábbi esethez hasonlóan (az olimpia-rendezés, az üzletek vasárnapi zárva tartása, az internetadó bevezetése, stb.) várhatóan kihátrál majd az Emírségekkel kötött szerződésből, de közben hatalmi léte nem változik. Orbán a hatalmát és az ország kifosztását zavartalanul folytathatja.
A TISZA Párt és Magyar Péter lehetőségei között valóban ott van a meghátráláshoz szükséges kritikus tömeg utcára vitele, és nem zárható ki az sem, hogy a hagyományos ellenzéki pártok, civil szervezetek megszólítóképessége is csatlakozik az utca erejének megmutatásához. Ez számomra kétségmentes. Kétségmentes, de ugyanakkor érthetetlen is, hogy a demokratikus közösség szereplői, a pártok, civil szervezetek, szakszervezetek, munkaadói és szakmai szövetségek, a több-százezer demokratikus gondolkodóval kapcsolatot tartó aHang, stb, ezt a demonstrációs képességet miért egy-egy projekttel szembeni fellépésre használja, ha ugyan használja. Ezek a fellépések egyrészt elismerik Orbán rendszerének legitim voltát, és még a kísérlet szintjén sem fogalmazzák meg a rendszer megbuktatását. Számomra érthetetlen és tragikus, hogy miért nem a választás szabályainak megváltoztatását követeli ki az utca létező ereje. Miért nem a rendeleti kormányzás lehetőségének azonnal visszavonása érdekében mozgatják meg a rendszerváltó támogatóik lassan ötmilliós táborát?! Miért nem veszik ki Orbán és az általa elfoglalt hatalmi szervezetek kezéből annak lehetőségét, hogy megakadályozzák a 2026-os választást, vagy kedvükre korlátozzák, a választáson indulók körét, vagy elutasítsák annak számukra kedvezőtlen eredményét?! Orbán rendszere ma erre készül, ezen dolgozik.
Ezek lennének a rendszerváltáshoz vezető társadalmi lépések a demokrácia érdekében. Ezekről lehetne alternatív népszavazást tartani, mert ezek sértik a ma még hatályos uniós törvényeket is.
A rendszerváltó cél nem lehet az, hogy a demokratikus ellenzék – ideértve a ma legerősebb bástyájaként épülő TISZA Pártot is – a kormányzati szerepet ma bitorló politikai képződményt csak a kormányzati hatalmától fossza meg, nem pedig véglegesen valamennyi társadalmi jelenlététől. A jelenleg követett utak esetleges sikere esetén Orbán bűnszervezete, mint az ellenzéki padsorokban helyet foglaló politikai erő, nyugodtan készülhet majd a hatalom visszaszerzésére. Tényleg nem látta sem korábban, sem ma a hagyományos ellenzék és a civil szféra, illetve hozzávéve most már a TISZA Pártot is, hogy egy bűnszervezet a Parlamentben ellenzék sem lehet?!
A magyar nemzetnek ma nem kormányváltásra, hanem rendszerváltásra van szüksége. A demokratikus rendszerváltás kikerülhetetlen lényege a társadalmi összefogás a rendszer leváltása érdekében. A demokratikus rendszer visszaállítását értelemszerűen nem lehet egyvalakinek kisajátítania, hiszen akkor ki játszaná a demokratikus ellenzék szerepét, mivel a leváltott rendszer bűnözői nem lehetnek ellenzékben sem. Az egypártrendszer pedig nem demokratikus társadalmi berendezkedés! A rendszerváltáshoz vezető út nem az egyes kormányzati lépésekkel szembeni kritikai fellépések sorozatának az útja. Rendszerváltáshoz a rendszert kell széles társadalmi összefogással támadni, s a kizárólagos cél a diktatúra rendszerének közös leváltása lehet, amelyhez egyetlen csoport sem kapcsolhat számára fontos más részérdeket, így a többi ellenzéki párt legyűrését sem, mert az azonnal megakadályozza a közös fellépést.
Kormányváltó hangulat esetén – a társadalom többsége – az alkalmatlanság miatt kívánja kormányzati pozícióból az ellenzéki pártok táborába visszaminősíteni a kormányzati megbízással irányító pártot/pártokat, és helyettük egy felkészültebbnek vélt pártot megbízni a kormányzással. A kormányváltó hangulat is alapulhat az elburjánzó korrupció és/vagy a bűnözés kormányzati kezelésének elégtelen voltán. Ez feltételezi, hogy maga a hatalom, a kormány csak azzal vádolható, hogy a korrupció megelőzése és/vagy felderítése terén nem volt elég hatékony. Ugyanakkor ez értelmezhetetlen, ha maga a hatalom jeleníti meg a bűnt, a korrupciót.
A kormányváltás egy következő ciklusra szóló megbízatás, amely nem zárja ki, hogy a leváltott politikai szervezet a ciklus lezárását követően újra többségi társadalmi bizalmat kapjon. Amikor a kormányváltás a cél, akkor tökéletesek azok a társadalmi fellépések akár a civil szervezetektől, akár a politikai pártoktól, mozgalmaktól, és/vagy az elismert szakértők megszólalásaitól, amelyek a kormányzati pozícióban lévő vezetők képességeinek, illetve az általuk hozott döntéseknek a társadalom számára fontossá vált, aktuális elvárások kezelése terén való alkalmatlanságra mutatnak rá. Ilyenkor legitim a vita, akár egy népszavazás keretében is, hogy helyes döntés-e ma, Magyarország jelenlegi gazdasági helyzetében bevállalni egy olimpia megrendezését. Ilyenkor helye lehet egy árnyékkormány felállításának, figyelemfelhívó teret adva a szakkérdések, a politikai megszólalások vitatása számára. Lehet társadalmi vitát folytatni az euró bevezetéséről. Lehet indokolni, hogy az ország versenyképességének lemaradása, eladósodása már olyan szintű, hogy előrehozott választást kell kezdeményezni. Lehet és kell is vitát folytatni arról, hogy Zugló fejlesztési területén egy új, felhőkarcolókkal tarkított Grand Budapest városnegyedet, vagy egy parkosított, megfizethető bérlakások ezreinek helyt adó zöldövezeti területet kell építeni.
A kormányváltó hangulat, az egymást váltó kormányok cselekedetei azonban nem érintik, és nem vitatják a társadalom meghatározó többsége által elfogadott alapvető értékeket, a társadalom berendezkedését, intézményrendszerét, nemzetközi kapcsolatrendszere által is megfogalmazott értékközösségét. A kormányváltásra készülő politikai közélet ugyan nem zárja ki, hogy néhány politikai szervezet, akár civil szervezetekkel is összefogva, közösen adjon ajánlatot a választópolgároknak a váltás szükségességének indoklásához, de azt sem, hogy akár az egyedüli kormányzást, mint célt jelöljék meg maguknak.
Rendszerváltás esetén a kizárólagosságra törekvés egyszerűen értelmezhetetlen, hiszen a társadalom sohasem homogén. A rendszerváltás a kormányváltásról írtakat jelentősen meghaladja, és a társadalom új értékválasztásán alapul. Ez többnyire és a mai Magyarországon is azt jelenti, hogy a regnáló politikai irányítás által képviselt alapvető értékek összeegyeztethetetlenek a társadalom többségi elvárásával, sőt, a többség a hatalomgyakorlás módját a társadalommal szemben elkövetett bűnként éli meg.
Orbán Viktor rezsimje, Magyar Péter szavaival élve, a Nemzeti Együttbűnözés Rendszereként gyakorolja a hatalmat. Magyar Bálint szavaival ugyanez egy kiépült maffiacsalád által bitorolt hatalmi rendszer. Az én definícióm, miközben mindkettővel azonosulni tudok, egy tudatosan kiépített bűnszervezet által működtetett hatalmi rendszer, amelyet a felülről vezérelt, rendszerszintű bűnözés jellemez. Annak ellenére, hogy Magyarország még az Európai Unió és a NATO tagja, az Orbán-rendszert a nyugati világ lakóinak és vezetőinek jelentős többsége is a nyugati értékeket tagadó választási diktatúraként tartja nyilván.
A rendszerváltás nem szinonimája a kormányváltásnak, még csak nem is a társadalom kormányváltási igényének egy magasabb fokozata – a két fogalom között alapvető tartalmi különbség van.
Tapasztalom, hogy a mindennapokban egyedül vagyok a gondolataimmal. Ezért is volt számomra különös jelentősége annak, hogy nemrég Iványi Gáborral, az elmúlt hétvégén pedig Paul Lendvaival, két megkerülhetetlen tudással és tisztességgel megáldott humanistával beszéltem át az elgondolásaimat – és szerintük sem nekem kell, kellene változtatnom a gondolataimat tekintve.
