Félbe kellett hagynia az olvasást Ferenc pápának a vasárnapi szentmisén, mert mint mondta, nehéz számára a levegővétel. A katolikus egyházfő kérésére egy segítője folytatta az olvasást helyette - derül ki a La Repubblica cikkéből.
Ferenc pápa a fegyveres erők jubileumának alkalmából vezette a misét, de napok óta hörghuruttal küzd, így az sem volt biztos, hogy egyáltalán részt tud venni a szertartáson. Ebből a megközelítésből az olasz lap szerint a helyzet még így is jobb, mint amire számítani lehetett, hiszen a katolikus egyházfő részt tudott venni az egyébként nem is a bazilikában, hanem kint a Szent Péter téren tartott szentmisén. Mindemellett a lap megjegyzi, hogy a pápa nem először döntött úgy olvasás közben, hogy inkább félbehagyja és másra bízza a szentbeszéd befejezését, szerdán a katekézis olvasása közben kellett segítséget kérnie. „Bocsánatot szeretnék kérni, mert ebben a nagy hidegben nehéz megszólalnom” – mondta akkor a híveknek.
Imádkozzunk a békéért a gyötrelmes Ukrajnában, Palesztinában, Izraelben, Mianmarban, az egész Közel-Keleten: hallgassanak mindenhol a fegyverek, és hallgassák meg a békét kérő népek kiáltását – mondta Ferenc pápa a mai jubileumon. Ezt követően a második vatikáni zsinat megállapításait idézte: – Azoknak, akik a hadsereg soraiban, hazájuk szolgálatában végzik hivatásukat, népeik biztonságának és szabadságának szolgáinak kell tekinteniük magukat. Ezt a fegyveres szolgálatot csak önvédelemből szabad gyakorolni, soha nem szabad uralmat gyakorolni más nemzetek felett, mindig be kell tartani a konfliktusokra vonatkozó nemzetközi egyezményeket. És mindenekelőtt meg kell adni a teremtés iránti szent tiszteletet – fogalmazott.
Ferenc pápánál járt a pannonhalmi főapátDonald Trump kontra Ferenc pápa – A magyar külpolitikára is hatással lehet a hűvösre forduló amerikai-vatikáni viszonyFerenc pápa Donald Trumpnak: Kívánom, hogy egy igazságosabb társadalmat építsen, ahol nincs helye gyűlöletnek, diszkriminációnak vagy kirekesztésnek