rendőrség;Magyar Posta;kordonbontás;Gelencsér Ferenc;

Gelencsér Ferenc a Momentum kordonbontásánál a Karmelita Kolostornál 2023. március 29-én

- Nem adják kézbe a rendőrség idéző levelét Gelencsér Ferencnek, mert nincs elég postás

Csak egy tértivevényre futotta.

Azért nem adják kézbe a rendőrség idéző levelét Gelencsér Ferencnek, a Momentum korábbi elnökének, mert nincs elég postás - írta közleményében az ellenzéki párt.

A Momentum országgyűlési képviselője a Facebookon számolt be róla, hogy ismét levelet kapott a rendőrségtől egy kordonbontással kapcsolatos nyomozással kapcsolatban és azt azért nem adta át személyesen a postás, mert akkora hiány van, hogy a csak a tértivevény bedobására van idő.

Gelencsér Ferenc bejegyzésében azt írta, elment a postára átvenni az újabb rendőrségi értesítést, ahol nagy meglepetés nem érte, hiszen, mint fogalmazott, „nem szüntették meg a korábbi nyomozást, amin egy olyan nap kordonbontásával vádolnak, amely napon nem történt ilyen, csak átírták a dátumot a helyesre, miután jeleztem nekik. Segítek ahol tudok.”

Ennél viszont szerinte érdekesebb az a beszélgetés, ami lezajlott a témával kapcsolatban a postán. „Történt ugyanis, hogy megkérdeztem a postán, mindenféle cinizmus nélkül, hogy mit kell ahhoz tennie az emberfiának, hogy a postás a kezébe nyomja a levelet, és ne mindig csak egy tértivevényt hagyjon itt, úgy hogy előtte sosem kopogtat/csenget be. Mint megtudtam, ez nem egyedi eset. Nincs pénze a postának. Emiatt annyira kevés a postás, hogy nincs idejük átadni a leveleket, ezért mindenkinek tértivevényt dobnak be” - írta az ellenzéki politikus.

„Na mármost azon túl, hogy teljesen tudok empátizálni a postásokkal, mert nekik sem egyszerű, halkan teszem fel a kérdést: Minek fizetünk adót, ha egy ennyire egyértelmű állami szolgáltatás sem működik? Hol a pénzünk? Mire megy el?” - tette fel a költői kérdést Gelencsér Ferenc, majd zárásképp kilátásba helyezte, hogy lehet fog még írni ebben a témában, mert érdemes.

Ráadásul rengeteg tény van Washington birtokában.