Részletes tájékoztatást kért az ügyészségtől Biró Ferenc ügyében az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke, akinek jogi lehetősége van közigazgatási per indítására az Integritás Hatóság elnökének elmozdítása érdekében – derül ki a 444.hu cikkéből.
„A törvény okkal biztosít mérlegelési jogot ebben a helyzetben, ez nem automatikus eljárás”
– magyarázta az elnök a portáloknak. Jelezte, döntése során főként azt fogja mérlegelni, milyen cselekmények alapozták meg a gyanúsítást, és ezek súlya indokolja-e a posztról való leváltás kezdeményezését. Azt is figyelembe veszi majd, hogy az Integritás Hatóság és elnöke megőrizheti-e hitelességét, illetve a közbizalom fenntartható-e Biró Ferenc eltávolítása nélkül.
A törvény nem határozza meg a mérlegelési szempontokat, így az ÁSZ elnöke saját belátása szerint dönthet arról, hogy kezdeményezi-e az eljárást. Windisch László ugyanakkor jelezte, hogy ehhez kellően súlyos hivatali visszaélést kell elkövetni. Bár a hivatali visszaélés önmagában is jogalapot adhat a közigazgatási per indítására, az Állami Számvevőszék elnöke a hűtlen kezelés gyanúját is mérlegelheti.
Elutasították a panaszt, gyanúsított marad az Integritás Hatóság elnökeSemmilyen politikai számítás nincs az Integritás Hatóság elnöke elleni eljárásbanKorábban az Integritás Hatóság vezetője utalt arra, hogy az ellene indított ügyészségi eljárás összefüggésben állhat a Nemzeti Kommunikációs Hivatalnál folytatott vizsgálódással. Windisch László viszont nem tartja elképzelhetőnek, hogy Magyarországon bármely büntetőjogi lépés mögött politikai megrendelés állhatna.
Biró Ferenc ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával indított eljárást az ügyészség. A Központi Nyomozó Főügyészség szerint az Integritás Hatóság elnöke a szervezet pénzéből bérelt egy plusz autót, amelyet a felesége használt, továbbá a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításával a hivatali visszaélés bűntettét követte el.
Biró Ferenc szerint nem történt olyan, hogy bármilyen ügyet le kellett volna állítaniaAz Integritás Hatóság elnökének feleségét is gyanúsítottként hallgatták ki a hűtlen kezelési és hivatali visszaélési ügyben