hulladék;Karácsony Gergely;szemét;Rákosrendező;

Rákosrendezői csendélet január 27-én

- Karácsony Gergely szerint talán a Karmelitához kellene felszállítani a rákosrendezői szemetet

A főpolgármester egyértelműnek tartja a helyzetet: a szennyező fizet.

„Rendbe tesszük Rákosrendezőt. Na de hova tegyük az állam szemetét?” – tette fel a kérdést szerda délután közösségi oldalán Budapest főpolgármestere.

Karácsony Gergely arról számolt be, hogy sokan már jelentkeztek a takarításra, sőt néhányan pénzt is felajánlanának a vételárra. A politikus jelezte azonban, hogy anyagi támogatást nem fogadnak el, ugyanakkor örömmel veszik a segítséget a szemétszedésben.

„Meg fogjuk találni a módját, hogy aki akar, részt vehessen a közösségi akcióban. Lehet miniszter vagy fővárosi Fidesz-frakcióvezető is akár…” – bökött oda, megjegyezve, hogy a jogi álláspont egyértelmű: a szennyező fizet.

„Ők (az állam) nem szedték össze, mi össze fogjuk szedni. De hova vigyük? Nyilván a tulajdonosnak kell átadni, ez következik a törvényből. Hol történne meg ez az átadás? Vigyük föl a Karmelitához? Tegyük az építésügyi minisztérium elé? Jó nagy kupac lesz…” – zárta gondolatait Karácsony Gergely.

Egy biztos: a kérdésben is alighanem egy jogi-politikai csata veszi kezdetét, ugyanis az építési és közlekedési miniszter, Lázár János határozottan állítja, a rákosrendezői hulladék a fővárosé. 

Az ítélet nem jogerős, az ügyészség fellebbezett.