Ahogy az várható volt, beindult a kormányzati úthenger Rákosrendező ügyében, propagandástul, kormányostul, fideszestül. Pont úgy beszélnek össze-vissza, mint amikor azt magyarázták, nincs is Budapestnek elővásárlási joga - közölte egy keddi Facebook-posztban Budapest főpolgármestere.
Karácsony Gergely mindezt arra reagálva mondta, hogy az építési és közlekedési miniszter nem sokkal korábban arról beszélt egy soproni sajtótájékoztatón, hogy már másnap meg kell kezdeni a szemét elszállítását a fővárosnak, amint bejegyzik tulajdonjogát. „A szemét a fővárosiaké, végre a főpolgármester takarítsa el a szemetet, ami a fővárosiaké, és ha kell, akkor vegye igénybe a fővárosiak segítségét ehhez” - fogalmazott Lázár János.
A városvezető azt hangoztatta, Rákosrendező a város szégyene, s mindez azért alakult így, mert az állam nem volt gondos gazdája a területnek - nemcsak eltűrte az illegális hulladéklerakást, de maga is aktívan részt vett ebben: a Budapest Sportcsarnok építési hulladéka vagy éppen vasúti talpfák mind-mind ott végezték. Nyomatékosította, amint Budapest birtokba lép, elkezdődik ennek a helyzetnek a felszámolása.
Lázár János a fővárossal vitetné el Rákosrendező szemetét, Karácsony Gergely viszont őt várja a takarításraKarácsony Gergely már beruházót keres RákosrendezőreEgyben jelezte, örömmel vette, hogy Lázár János lesz az ügy kormányzati felelőse - annak azonban már kevésbé örült, hogy a tárcavezető láthatóan nem olvasta el az adásvételi szerződést.
„Minden kormányzati nyilatkozattal szemben a magyar állam úgy adta el a területet az arab befektetőnek, hogy a vevő nem vállalt kötelezettséget a terület megtisztítására. Az adásvételi szerződés V. 4. pontja szerint a magyar államnak és a vevőnek, immár a Fővárosi Önkormányzat cégének külön megállapodást kell majd kötnie a környezeti károk és a hulladékok kezelésének és a költségek viselésének kérdésében” - fogalmazott a főpolgármester, aki nyomatékosította: a kormányzat ne akarja Budapest nyakába varrni az állam és a Magyar Államvasutak (MÁV) szemetét. Egyben jelezte, a Budapesti Közművek kész a hulladék elszállítására, de a számlát a hulladék lerakójának kell állnia.
Karácsony Gergely: Rákosrendező szennyezettségének felszámolása továbbra is megoldandó kérdés„Lázár miniszter úr elsősorban a fővárosnak szeret feladatokat adni, igazán kedves, de az adásvételi szerződés egyértelmű: kötelezi a kormányt és Budapestet is. A kormányt egyebek mellett a vevő által a projekt sikeréhez kért jogszabályok módosítására, illetve 800 millió euró értékű közlekedésfejlesztés megvalósítására.
Gondolom, miközben miniszter úr Budapestnek oszt feladatot, a sajátját is elvégzi”
- írta Karácsony Gergely, aki bejegyzését azzal zárta, hogy egy ilyen mértékű beruházás csak partnerséggel valósítható meg, amihez kell a magyar állam is.