forint;MNB;forintárfolyam;

- Régen látott erőben a forint

Szerdán 402 forint alá is "esett" a bankközi piacon az euró árfolyama, miközben január első hetében még amiatt kellett aggódni, hogy 420 forint fölé ugrik. 

A forint régen látott erősödő pályát írt le az utóbbi néhány napban. A dollárral esetében pedig a korábbi, bőven 400 forint fölötti árfolyam 387 forint közelébe is süllyedt.

Lapunknak nyilatkozó elemzők némileg eltérően látják az okokat. Török Zoltán a Raiffeisen Bank vezető elemzője úgy véli, hogy a magyar deviza erősödésében ezúttal a hazai hatásokat is fel lehet lelni. Az MNB legutóbbi kamatdöntése utáni kommunikáció érdemi változásként fogható fel. Szigorúbb monetáris politikai hozzáállást tükrözött az, hogy lényegében teljesen elhalványult a kamatcsökkentés lehetősége - mondta. 

A januári inflációs adat ráadásul teljesen kisöpörte a piacról a kamatcsökkentési várakozásokat

– folytatta. Így a befektetők döntő többsége most azt gondolja, hogy az év végéig marad az alapkamat szintje. Ezek támaszt adnak a forintnak hiszen, ha mind az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed, mint az Európai Központi Bank mérsékli irányadó kamatát, akkor a magyar kamatfelár emelkedhet. A forintot segíti az is, hogy az államháztartási hiányt sikerült mérsékelni, ami a régióban azért nem mindenkiről mondható el, és a külső egyensúly javulására is vannak jelek – sorolta az okokat tovább a Raiffeisen Bank szakembere.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője viszont elsősorban nemzetközi piaci változásokat vél a magyar deviza látványos erősödése mögött. Javult a globális környezet, s például az Európai Unióval szemben belengetett extra vámokról sem hallani.

Ráadásul a piacok nagyon el kezdtek hinni az ukrán-orosz háború kapcsán egy tavaszi tűzszünetben, akár békében. Ezt árazzák jelenleg. Ez a viszonylagos geopolitikai nyugalom tükröződik a forint jegyzésében. 

Ő úgy vélte, hogy a magyar piaci fejlemények, így az MNB szigorúbb monetáris politikai hozzáállása minimálisan nyom a latban. Ha így lenne, akkor ez már a közlés után lecsapódott volna, ám nem ezt láttuk – folytatta. Szerinte az, hogy végre a régióval együtt tudunk mozogni, s itt elsősorban nemzetközi piaci hatásokat kell keresni, az abban is tükröződik, hogy a lengyel zlotyval együtt erősödik a forint. Szerinte ezért nem elsősorban országspecifikus hatásokról van szó. Azt egyértelműen kizárta, hogy az erősödésben az MNB beavatkozása lenne benne. Ez biztos nem így van, egyszerűen jelenleg nincs erre szükség – jelentette ki határozottan.

Abban mindketten egyetértettek, hogy tartósan azért nem érdemes berendezkedni erre az állapotra. Ha az említett környezet megváltozik, akár megjönnek az uniós vámok, az azonnali változásokat hozhat.  

A kamuszámla olyannyira hasonlít a valódira, hogy abban szerepelt az MVM Next csalások elleni figyelmeztetése és a kormánypropaganda „rezsiboksza” is.